nlc.hu
Sztárok
Megyeri Csilla a gyerekvállalásról

Megyeri Csilla: „Szeretnénk, de eddig még nem jött össze a baba”

38 éves koráig mindenképpen anyává akar válni.

Megyeri Csillát mostanában leginkább a családalapítás kérdése foglalkoztatja, ám úgy érzi, hogy olyan problémái vannak ezen a téren, amelyeket nehezen tud megoldani. Emiatt családállításra kezdett járni, hogy megtudja: miért nem halad úgy az élete, ahogyan azt szeretné – írja a Story magazin.

Megyeri Csilla

Párjával, Zsoltival már nagyon szeretnének gyereket (Forrás: TV2 / Mokka – videó)

„Évek óta téma közöttünk a gyerek. (…) Jelenleg mindketten szeretnénk, de eddig még nem jött össze a baba. Fontos, hogy nem akarjuk görcsösen, nem járunk orvosról orvosra. Egyszerűen próbáljuk megfejteni, mi lehet a gátja annak, hogy nem születik le hozzánk. Szinte biztos vagyok abban, hogy ennek is konkrét blokkja van” – mondta az exműsorvezető-influencer, aki abban bízik, hogy családállítással sikerül feloldani benne a pszichés blokkot és jön majd a baba. „Muszáj lesz, mert elhatároztam, hogy 38 éves koromig anyává válok” – árulta el.

Elmondása szerint a családállításon még csak a harmadik alakalmon van túl, de máris felszabadultabb. „Ez a módszer a tudatalatti blokkok feloldásáról szól, és arról, hogy kiderítsük, a felmenőink milyen sorsot hagytak ránk. Én a nagymamám traumáját hordozom” – mesélte Csilla.

Megyeri Csilla és párja, Molnár Zsolti:

Bővebben a legfrissebb Story magazinban!

Story - címlap
 

Olvass még Megyeri Csilláról az nlc-n!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top