nlc.hu
Sztárok

Mucsi Zoltánra a jelenlegi felesége van a legnagyobb hatással

Mucsi Zoltán szerint lehet anyázás nélkül is válni

Mucsi Zoltán a Klubrádió Szavakon túl című adásában az első házasságának felbomlásáról is beszélt.

„Nyilván egy válás az nem jó történet önmagában. Az mentheti fel, ha az egy rossz házasságnál, ami romokban van, talán jobb a válás – fogalmazott Mucsi Zoltán” – fogalmazott a Jászai Mari-díjas színész.

mucsi zoltán

Fotó: Smagpictures

A beszélgetés során többek között arról is mesélt, hogy korábban olykor indulatosan reagált helyzetekben, amikre ma már nem annyira büszke, azonban az évek során sokat változott-e téren. A legerősebb hatással a második felesége van rá, akivel színházi próbákon ismerkedett meg.

„Hangyányival bölcsebb vagyok, mint tíz – harminc évvel korábban” – fogalmazott a színész, és hozzátette azt is, hogy nem érzi jól magát, ha bizonyos helyzetekben nem áll ki másokért.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top