nlc.hu
Sztárok
Három gyermeket fogadott örökbe Friderika és férje

Nem lehetett saját gyermeke Bayer Friderikának

Az énekesnő őszintén mesélt a múltjáról és arról, hogy férjével és három örökbefogadott gyermekével hogyan sikerült nagycsaládot alapítaniuk. 

1994-ben ismerkedett meg nem csak a magyarok, hanem az egész világ Bayer Friderikával és az ő csodálatos hangjával. Az eddigi legjobb, negyedik helyezést érte el az Eurovíziós Dalfesztiválon a Kinek mondjam el vétkeimet című számmal. Az akkor 22 éves lánnyal megfordult a világ, hamar sztár lett belőle. Nem sokkal később a szerelem is rátalált, ugyanakkor a családalapítás nem a tervek szerint alakult. Tíz évig próbálkozott természetes úton teherbe esni, de sajnos nem sikerült. 

Bayer Friderika

Bayer Friderika és gyermekei (Fotó: Instagram)

Továbbra is szerettem volna anyuka lenni. Nem adtam fel soha. Imádkoztam a férjemmel együtt, hogy azt a fajta lelki elégedettséget is közösen átéljük, melyet a színpadon már számtalanszor megtapasztaltam. Ekkor történt, hogy eljátszottunk a gondolattal, hogy örökbe fogadunk gyerekeket” – emlékezett vissza a Borsnak Friderika.

„A nagyobbik fiamat, Kikót másfél évesen fogadtuk magunkhoz. Aztán sorba jöttek a többiek, Robi (9), és végül jött Szofi, aki most 5 éves, csodálatos kislány. Már megállunk itt, azt hiszem. Nem vér szerinti testvérek, de mégis azok lettek” – zárta a gondolatait az énekesnő. 

A lapnak még azt is elmondta, nyíltan beszélnek a gyerekeknek arról, hogy örökbe lettek fogadva, és készen állnak rá, ha egyszer a vér szerinti szüleiket is meg szeretnék keresni. Friderika és férje nem csak házastársak, hanem együtt is dolgoznak, emellett pedig alig várják már, hogy majd egyszer nagyszülők lehessenek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top