Jól tudom, hogy ez az első alkalom, hogy Zoomon keresztül adsz interjúkat?
Mostanában nem volt új filmem, szóval igen, így van.
Szeretsz így interjút adni?
Nincs vele bajom. Te mit gondolsz?
Személyesen azért sokkal élvezetesebb.
Szomorú hírem van, hozzá kell szoknod, ugyanis ez a jövő.
Kissé furcsa a háttered. Úgy néz ki, mintha egy fürdőszobában ülnél.
Úgy is érzem magam, mint aki berakott egy széket a fürdőszoba zuhanyzótálcájának közepébe. (nevet) Nagyon glamúros helyszín.
Sophie Marceau a film madridi bemutatóján (Fotó: Beatriz Velasco/Getty Images)
Kiskamaszként kezdted a színészkedést, évtizedek óta dolgozol a szakmában. Az idők során megváltozott benned az, ahogy a filmekre, a filmművészetre és a filmiparra gondolsz?
Változott, nem is kicsit. Ma már az egész sokkal inkább filmipar, mint filmművészet. A streamingszolgáltatók érkezése még inkább ebbe az irányba terelt minket. Egészen elképesztő, mekkora az igény ma a filmek iránt, gyakorlatilag tömegtermelést végzünk. De ez nemcsak a filmekre igaz, Franciaországban például könyvekből is egyre több jelenik meg. Persze ahogy egyre többen leszünk a bolygón, valahol természetes, hogy művészből is több lesz, és ma már sokkal több platform áll rendelkezésre ahhoz, hogy valaki megmutathassa a tehetségét. Ma már filmet forgatni is sokkal könnyebb. Régen óriási kameráink voltak, jóval nagyobb stáb kellett a jelenetek bevilágításához, ma pedig már hasonló eredményt lehet elérni egy maroknyi emberrel és jóval kisebb kamerákkal is. Bármilyenek is az eszközök, az szerencsére nem változott, hogy jó filmeket szeretnénk készíteni. Régen mintha minden kicsit lassabb lett volna. Felgyorsult körülöttünk a világ.
Előfordult már veled, hogy elvesztetted a lelkesedésed a színészi munka iránt?
Jó néhány alkalommal megfordult már a fejemben, hogy abbahagyom. Ez azonban nem jelenti azt, hogy utálnám a szakmámat. Egyszerűen csak néha sok egy kicsit, és jól esik tőle egy kis távolságot tartani. Már negyvenkét éve dolgozom színészként. Szeretem, de jólesik néha kilépni belőle és magamra figyelni. Bármitől be lehet sokallni az életben, akár a legjobb dolgoktól is. Nemrégiben nézegettem az egyik streamingplatform kínálatát, és kíváncsiságból rákerestem a saját nevemre, és a kereső rögtön tizenhét filmet dobott fel. Az volt az első gondolatom, hogy „Úristen, túl sokat dolgozom!” Közel ötven filmet csináltam az életem során. Az rengeteg.
Ez az oka annak, hogy az elmúlt hat évben mindössze két új filmmel jelentkeztél?
Szükségem volt egy hosszabb vakációra, ezért kivettem három évet. Jeleztem, hogy nem vállalok új projekteket. Úgy éreztem, hogy kell némi idő, amit csak magamra fordíthatok. Ha nagyon korán kezdesz el dolgozni, időnként azon kapod magad, hogy rájössz: magadra is figyelned kell. Nemcsak színésznő vagyok, van emellett egy másik életem, és arra is áldoznom kell időt. Most azonban nem szimplán csak pihenni szerettem volna, hanem volt néhány megoldandó problémám is az életemben, és ahhoz, hogy ezekkel foglalkozni tudjak, egy időre hátat kellett fordítanom a munkának. Ahogy telt az idő, úgy tért vissza a munka iránti szenvedélyem is: azt vettem észre, hogy ismét vágyom arra, hogy forgathassak. Belevetettem magam a munkába, és zsinórban leforgattam három filmet, szóval mostanában többször láthatsz majd engem. Nagyon furcsa, hogy már gyerekként belekerültem a filmszakmába, mert ez azzal járt, hogy igazából esélyem sem volt eldönteni, hogy ezt akarom-e csinálni. Egyszerűen csak csináltam, és kész. Gondolkodni sem volt időm azon, mi szeretnék lenni, csak forgattam a filmeket egymás után. Sodródtam az árral. Azt az időt, amit akkoriban kellett volna kivennem, mostanában veszem ki.
Minden rendben ment (Mandarin Production – FOZ/Collection ChristopheL via AFP)
Elképesztően sok magazincímlapon szerepeltél már, a ruhamárkák is szeretnek veled együtt dolgozni. A modellmunkákat és a színészi munkákat is ugyanúgy kezeled?
Bizonyos szempontból ugyanolyanok, leszámítva azt, hogy modellként nem kell érzelmileg bevonódnod és konkrét jeleneteket eljátszanod. A két munka nem ugyanazt az érzelmi elköteleződést kívánja meg tőlem. Modellkedni könnyebb, vidámabb és kevesebb benne a feszültség, legalábbis számomra. Modellként is át kell valamennyire alakulnod, és ilyen szempontból nagyon hasonlít a színészi munkára, de itt inkább csak a külsőd változik, ezért nem szoktam rá kemény munkaként gondolni.
Amikor olyan karaktert játszol, aki egy igazi emberen alapul, az nagyobb felelősséggel jár? Talán sokan nem tudják, de a Minden rendben ment főhőse, Emmanuel Bernheim valóban létezett.
François (François Ozon, a film rendezője – a szerző) nagyon jól ismerte Emmanuelt, íróként szorosan dolgoztak együtt több film forgatókönyvén. Egyfajta tiszteletadásnak szánta ezt a filmet Emmanuel emléke előtt. Azt szerette volna, hogy annyira hasonlítsak Emmanuelre a filmben, amennyire ez lehetséges. Ez jelen esetben nem a fizikai hasonlóságot jelenti, ugyanis Emmanuel nem volt híres ember, a nézők nem fognak figyelni arra, hogy valójában mennyire hasonlítok rá. Persze az olyan külsőségek, mint a ruhák fontosak voltak François számára, ugyanis az, hogy valaki hogyan öltözködik, nagyon sokat elárul róla. Hasonló típusú és színű ruhákat hordtam a forgatáson, mint ő. Emmanuel praktikus típus volt, számára egy ruhában az volt a legfontosabb, hogy kényelmes legyen. Felkészülésként elolvastam a könyvét, és jó néhány olyan emberrel beszélgettem, akik személyesen ismerhették őt. Tény, hogy kissé feszült voltam attól, hogy olyasvalakit kell eljátszanom, aki valóban létezett, és nyilván sok barátja fogja majd megnézni a filmet, én pedig nem szeretnék csalódást okozni nekik. De ez jóféle feszültség. Ugyanakkor Emmanuel bőrébe bújni azért nem volt akkora feladat, mintha egy híres embert kellene eljátszanom, ott ugyanis sokkal pontosabb, minden részletre kiterjedő átalakulásra van szükség. Nem vagyok biztos, hogy erre képes lennék.
A Minden rendben ment témája a halál és az elmúlás. Nyomot hagy rajtad, ha egy ilyen nehéz témájú filmen dolgozol? Eszedbe jutottak például a témáról a szüleid?
Számos nehéz kérdést tettem fel magamnak a filmen való munka során. A halál nem olyan téma, amivel gyakran kell szembesülnöd. Az emberek nem szeretnek beszélgetni a halálról, igyekeznek kerülni a témát. A családon belül és a társadalomban is tabunak számít. Mindannyian tudjuk, hogy egyszer meg fog történni, de nem szívesen beszélünk róla. Az, hogy ezen a filmen keresztül a halál témájával foglalkozhattam, sok szempontból felszabadított. Olyan kérdésekre kaptam választ, amikre korábban még csak nem is gondoltam. Persze korábban sem ignoráltam az életemből a halál témáját, hiszen mindig is érdekeltek az emberek és az emberi témák, és a halál is közéjük tartozik. Színészként amúgy is sokszor szembesülsz a halállal: a filmjeimben jó pár alkalommal meghaltam már. Eljátszottam Anna Kareninát, aki a saját életét oltja ki. Ha egy ilyen karaktert játszol, érthető okokból sokat gondolsz a halálra.
François Ozon azt mesélte rólad, hogy nehéz volt visszafognod a könnyeidet a forgatáson, gyakran elsírtad magad, miközben a karaktered, Emmanuel egyáltalán nem pityergős típus.
Igen, nagyon érzelmes vagyok, de ebben a filmben az énemnek ezt az oldalát vissza kellett fognom. François nem készít túl érzelmes filmeket, nála az érzelmek inkább a háttérben vannak jelen. Ez a film kifejezetten tárgyilagosan mesél, nincsenek benne nagy érzelmi kitörések. Emmanuelnek folyton döntéseket kell hoznia és ügyeket kell intéznie. Annyi mindent kell csinálnia és intéznie, hogy közben nem marad ideje arra, hogy átadja magát az érzéseinek.
Francois Ozon és Sophie Marceau a film madridi bemutatóján (Fotó: Beatriz Velasco/Getty Images)
François Ozon régóta nagy rajongód, az előző filmjében, a ’85 nyarában egy konkrét jelenetben idézte fel a Házibuli egyik legikonikusabb jelenetét. Tudtad róla, hogy ekkora rajongód?
Szerintem François nem értem rajong, hanem a filmekért és a színészekért. Szereti a színészeit, a színészei pedig viszontszeretik őt. François egy nagyon kíváncsi ember, rengeteg minden érdekli őt, a gondolatait azonban filmes formában tudja a legjobban kifejezni, ez az ő önkifejezési formája. Ezért van, hogy soha nem áll meg, gyakorlatilag minden évben előrukkol egy új filmmel, hiszen annyi mondanivalója van a világról. Imádja ezt a pörgést, imád színészekkel foglalkozni és instruálni őket. Ha kérdésed van, bármikor a rendelkezésedre áll, soha nem vonul vissza a lakókocsijába. Még a legkisebb részletekre is figyel: nála nem ritka jelenség, hogy odamegy a színészéhez és elkezdi igazítgatni a haját közvetlenül azelőtt, hogy elindulna a felvétel. A filmezés az élete, és imádja a színészeit, mivel rajong azért, hogy mennyi mindent képes kifejezni általuk. François zárkózott típus, nehezen tudja kifejezni magát, de a színészek segítségével szárnyakat kap. Hihetetlen energiái vannak, amiket képes átadni neked, ezért szeretnek vele a színészek együtt dolgozni.
François Ozon ösztönből működő/dolgozó színészként írt le téged. Szerinted mire gondolhatott?
Á, ez azért nem teljesen így van. (nevet) François nem szeret pszichologizálni, így amikor ilyen jellegű kérdéssel találtam meg, rögtön a filmezés technikai oldalára terelte a témát. Úgy gondolja, hogy minden fontos információ benne van a forgatókönyvben, és nincs semmi, amit ahhoz hozzátehetne. Persze néha próbáltam tőle kérdezni ezt-azt, de ha nem kaptam választ, akkor tudtam, hogy ez olyasmi, ami nem foglalkoztatja őt. Mondjuk abból a szempontból François-nak talán mégis igaza van, hogy sosem tanultam színészetet, gyakorlás útján sajátítottam el a szakmát, szóval ilyen szempontból biztosan ösztönből dolgozom. Persze időközben sok mindent megtanultam: rájöttem a próbák szerepére, valamint arra, milyen sokat jelent a gyakorlás, és kitanultam, hogyan lehet a legkülönfélébb stílusú rendezőkkel együtt dolgozni. Dolgoztam néhányszor színházban is, ami a színészi lét alapjait adja: ilyenkor mindig úgy éreztem, visszatértem a forráshoz.
Látták a gyerekeid a filmet? Ha igen, beszélgettél velük a filmben érintett témákról?
Nem látták, de szerencsére nem kell látniuk egy filmet ahhoz, hogy ilyen témákról beszélgessünk. Nagyon nyitottan kommunikálunk egymással, nincsenek tabuk. Mivel nemrég magam is keresztülmentem olyasmin, amivel a film foglalkozik, ezért a téma már a filmet megelőzően is előkerült a családunkban, ugyanakkor szerintem az ember húszévesen másképp áll a halálhoz, mint mondjuk az ötvenes éveit taposva.
Mit gondolsz az eutanázia legalizálásáról?
Nagyon nehéz erről beszélnem, mert ezt a témát meg lehet közelíteni társadalmi szempontból, és magánemberként is. Magánemberként szeretnék önállóan dönteni arról, hogy mi történik velem. Ez nem azt jelenti, hogy szeretnék majd eutanáziához folyamodni, de azt viszont szeretném, hogy lehetőségem legyen rá. Társadalmi szempontból nézve ez azonban egy ennél jóval összetettebb kérdés. Túl könnyű azt mondani, hogy mindenki csináljon az életével, amit csak akar. Könnyű kimondani, de ez nem olyan egyszerű. Sok ember nem tudja, mit kezdjen azzal, ha valaki bejelenti, hogy szeretne meghalni, és ehhez segítséget kér.
Minden rendben ment (Mandarin Production – FOZ/Collection ChristopheL via AFP)
Melyik karaktered jelentette eddig a legtöbbet számodra?
Minden karakterbe beleadod magad, és ahhoz, hogy ennyit adj magadból, valamennyire mindenképp kedvelned kell a figurát, vagy legalább meg kell értened őt. Valamilyen szinten mindegyikük közel állt hozzám, hiszen valamit ki akartam fejezni általuk. Emberi érzéseket szeretnék átadni. Ez az, ami érdekel ebben a munkában. Amikor szerepet választok, azt mindig azért teszem, mert érdekel, mi zajlik a karakter lelkében. Szeretném bemutatni, hogy milyen például kétségek közt élni, szuperboldognak vagy épp nagyon szomorúnak lenni, és még annyi más érzelmet körbejárni.
Úgy tudom, nem nagyon szeretsz a vörös szőnyegen vonulni. A Minden rendben ment világpremierje tavaly volt Cannes-ban. Hogy viselted a vörös szőnyeges megpróbáltatásokat?
Sokszor jártam már Cannes-ban, viszont ez volt az első alkalom, hogy egy filmemet kísérhettem el. Korábban csak én voltam a bella, aki csinos ruhában ment végig a vörös szőnyegen, és pózolt a fotókhoz. (nevet) Ez a mostani épp ezért más volt, mint az eddigiek, meg persze azért is, mert a pandémia miatt a legtöbb mozi nagyon hosszú ideig zárva volt, a tavalyelőtti fesztivál pedig elmaradt, és most mindenki nagyon örült annak, hogy újra együtt ünnepelhetjük a filmeket. A verseny részét azonban nem szeretem, nem hiszem, hogy a filmeket versenyeztetni kellene egymással. Azt a részét azonban kedvelem, hogy megmutathatjuk, min dolgoztunk olyan sokat, és beszélgethetünk róla.
A Minden rendben ment március végétől látható a hazai mozik műsorán.
