nlc.hu
Sztárok
Gáspár Bea nem tud segíteni Győzikén

Gáspár Bea: „Én már nem tudok segíteni a férjemen”

Gáspár Győző egy ideje depresszióval küzd, szakember segítségét kérte.

Gáspár Győző pár hónappal ezelőtt vallott arról, hogy pszichiátrián kezelik. A tünetei a NAV-os ügynél kezdődtek, azóta súlyos depresszióval küzd, amit kezeltetni kell. Korábban azt is elmondta, attól fél, hogy megpróbálja eldobni az életét.

„Aki nem élt még át ilyet, az nem tudja, milyen érzés ez. Nem olyan, mint egy betegség, amire beveszek egy gyógyszert és elmúlik. (…) Attól félek, újra megpróbálom eldobni az életem. (…) A legutóbbi pánikrohamom is olyan erős volt, hogy azt kértem a Jóistentől, vegyen el engem” – vallotta be a showman, akin a felesége, Bea is segíteni akart, de rájött, hogy hiábavalók a próbálkozásai.

Gáspár Bea és Győző

Gáspár Bea és Győző (Fotó: Smagpictures)

„Én már nem tudok segíteni rajta. Próbáltam megérteni, a lelkére hatni, elvittem orvoshoz, de lassan már húsz éve szenved, nagyon sok gyógyszert szed. Nyugtatót, altatót, antidepresszánst. Néha azt gondolom, hogy a sok gyógyszer helyett jobb lenne, ha inna inkább egy felest, de Győző sosem iszik alkoholt. Ő ahhoz ragaszkodik, hogy mindenki szeresse, de ilyen nem létezik. Sajnos nagyon naiv, nem jó emberismerő. Múltkor egy teljes napra eltűnt, azt mondta, hogy elmegy valakihez házikolbászt venni. Mint kiderült, ott egy szektába akarták behúzni, a belépő pedig közel kétmillió forint lett volna” – árulta el a Meglepetés magazinnak Gáspár Bea.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top