nlc.hu
Sztárok
A fia fejezte be Gesztesi Károly munkáját

A fia fejezte be Gesztesi Károly munkáját

Gesztesi Károly utolsó munkája a hitéhez kapcsolódott, amit azonban már nem tudott befejezni.

Két évvel ezelőtt hunyt el Gesztesi Károly, aki halála előtt néhány évvel megtért, utolsó munkája pedig a hitéhez kapcsolódott: a színész azt szerette volna, ha az ige minél több emberhez eljutna, ezért különleges hangoskönyvet tervezett. A Szent Pál Akadémia fordításában megjelenő négy evangélium feldolgozásával hirtelen halála miatt már nem készült el, Máté pótolta a hiányzó részeket. A kész művet nemrég adták ki, de máris több százezren letöltötték – írja a Blikk.

Gesztesi Károly munkája

(Fotó: Nagy Zoltán/smagpix)

“Édesapámnak szívügye volt a Biblia, mélyen és őszintén hitt benne, a megtérését követően pedig igyekezett a benne foglaltak szerint élni. Ezért elmondása szerint a legfontosabb projektje ez a hangoskönyv volt, de szerette volna az egész Szentírást felolvasni, és a lehető legtöbb emberhez eljuttatni…Mindezek számomra is megrendítő célok és üzenetek, ezért végtelenül megható és felemelő élmény volt a kimaradt fejezetet felolvasni. A megtekintésszám egyébként lassan háromszázezer környékén jár, ami fantasztikus”  – mondta Gesztesi Máté.

(Nyitókép: Nagy Zoltán/smagpix)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top