Gombos Edina mit sem változott az elmúlt 15 évben

nlc | 2022. Április 16.
Gombos Edina és férje, Albertó már hét éve az Egyesült Államokban él.

Gombos Edina és családja hét évvel ezelőtt döntött úgy, hogy a tengerentúlra költöznek. Az egykori műsorvezető korábban arról is mesélt, hogy egyáltalán nincs honvágya.

Gombos Edina 2007-ben, 15 évvel ezelőtt. (László Szabolcs/smagpix)

„Épületekhez, utcákhoz, városokhoz nem kötődöm. Ha valami hiányzik, akkor az az otthon maradt családom, hogy mondjuk leüljek a szüleimmel beszélgetni a barackfa alá, belekóstoljak apukám pálinkájába és anyukám házi sütijébe. Bográcsozzunk, szalonnát süssünk, együtt nevessünk. Édesanyám karácsonykor meglátogatott minket, és a gyerekek is nagyon örültek, hogy pár hétig velünk lakott” –mesélte Edina, aki azt sem zárja ki, hogy a férjével a nyugdíjas éveikre visszaköltözzenek Magyarországra.

Gombos Edina férjével:

Korábban azzal indokolta, hogy Amerikába költöztek, hogy kiégett:

“A motiváció tehát az én krízisem volt, huszonkét évet lehúztam a médiában, minden szegmensét élveztem, mindent kipróbáltam, de jött a negyvenes vízválasztó, és azt mondtam: ennyi volt, kiégtem. Azt éreztem, nem tudok már hova fejlődni, amit akartam, azt elértem, így kell kiszállnom, amikor a csúcson vagyok, amikor jók a dolgok, nem pedig akkor, amikor ellenkező az irány és lefelé megy.”

Exit mobile version