Sztárok

Demcsák az Erődben, Stahl, a sztárátverő, Jakupcsek és a milliók: 10 évvel ezelőtt ők voltak a TV2 nagyágyúi, akik mind új életet kezdtek azóta

A 2000-es évek elején mindannyian a TV2-nél dolgoztak, sőt hosszú évekig a csatorna legnagyobb sztárjai voltak. Mára sokat változott az életük, akad, aki a tengerentúlon találta meg a boldogságot, míg barátnője visszatért az „első” csatornájához.

Egyszerű apropója volt annak, hogy éppen most kezdtük el felkutatni, mi történt az elmúlt 10-20 év legsikeresebb műsorvezetőivel mostanában. Egyikük, egészen pontosan Gombos Edina ma ünnepli a születésnapját.

Miközben végiggondoltuk, hol vannak azok, akikkel a kereskedelmi tévék annak idején elindultak, és akik utána ismert nevek lettek, összeállt a kép, hogy míg a TV2 egykori toplistás hölgyei szinte valamennyien új életet kezdtek, addig az az RTL-nél kisebb volt az átrendeződés: Erős Antónia például 1998 óta vezeti a Híradót, Pataki Zita ma már nem csak időjósként ismert és kedvelt, Barabás Éva hat műsorban bizonyított az elmúlt évtizedekben. Talán éppen ezért volt annyira döbbenetes, amikor Ördög Nóra, aki az X-Faktortól a Szombat esti lázig az összes vezető show-műsor háziasszonya volt 2014-ben, 13 év után átszerződött a TV2-höz. Na de ne kalandozzunk el, nézzük, mi történt a TV2 régi arcaival.

Gombos Edina

Egy ország zárta a szívébe Gombos Edinát, aki tíz évvel ezelőtt szinte hetente nézett ránk vissza a címlapokról. A titka talán a közvetlensége és a barátságossága volt. Gombos Edina, aki ma ünnepli 43. születésnapját, 21 éve kezdett dolgozni a Bumerángban Bochkor és Boros oldalán, a rádiózás mellett 2002-ben pedig leszerződött a TV2-höz is, ahol az Aktív és a Magellán műsorvezetője lett. Nem vezetett szombat esténként celebekkel teli, kiabálós tehetségkutatót, ahogyan nem láthattuk korcsolyázni a Sztárok a jégenben sem, mégis mindenki megismerte a nevét, és a többség bizony nagyon meg is kedvelte őt.

Edina az Aktívban (Fotó: TV2)

Egy forgatáson találkozott későbbi férjével, Albertóval; lányuk, Miranda 2008-ban, fiuk, Matteo 2015-ben született. Akkor, vagyis Matteo születésekor búcsúzott el az azóta meg is szűnt Aktívtól, és a szülési szabadság után sem tért vissza a csatornához – lassan öt éve annak, hogy Gombos Edina és családja az Egyesült Államokban él. Ettől függetlenül továbbra is rendszeresen posztol a közösségi oldalakon, sőt már saját YouTube-csatornát is indított, ahol legutóbb arról számolt be, hogy a kiégéstől való félelem volt az egyik ok, amiért szeretett volna kilépni a médiából, de több időt szeretett volna eltölteni gyermekeivel is.

„Egyszer jött egy pillanat, amikor azt mondtuk, csomagoljunk, adjuk el a házat. Aki azt gondolja, hogy ez könnyű volt, nagyon téved” – magyarázta Edina a videóban, de elmondta azt is, hogy nem terveznek előre, Spanyolországban és Ausztráliában is szívesen élnének a jövőben. Sőt az sem kizárt, hogy egyszer hazaköltöznek, mivel Albertónak nagyon hiányzik Magyarország.

 

Barta Sylvia

Úgy is hívhatnánk, hogy a nagy visszatérő. Az ózdi születésű hölgy lett a TV2-nél az első nő, aki időjárás-jelentést vezetett, de amikor 2004-ben elveszítette első gyermekét, úgy döntött, hogy búcsút int a képernyőnek. Sok-sok évvel később a Fem3 csatornán úgy fogalmazott, hogy nem volt min gondolkodnia akkoriban: mivel nagyon szerettek volna gyermeket, mindenképpen fel akarta adni a stresszes életet. Ma már két kislány boldog édesanyja, és 14 év szünet után a csatornához is visszatért: 2018 októberétől ismét tőle hallhatjuk, hogy esik-e holnap az eső.

Fotó: Rozmanitz Gábor

Várkonyi Andrea

A belgyógyász doktornő Gombos Edinához és Tatár Csillához hasonlóan 2002-ben szerződött le a csatornához, de nem egészségügyi magazinműsort vezetett, hanem az esti Tények hírolvasója lett. Várkonyi Andrea 2016-ig vezette a csatorna hírműsorát, és az itt töltött évek alatt rátalált a szerelem is: bár Bochkor Gáborral nem házasodtak össze, 2007-ben megszületett közös gyerekük, Nóri is, így teljes lett a műsorvezető élete. A híradótás után még maradt a cégcsoportnál: Micsoda nők! címmel talkshow-t vezetett a FEM3 csatornán, ám miután a műsor megszűnt, ő is felmondott a vállalatnál.

GIF

2018-ban aztán a kapcsolata is véget ért Bochkor Gáborral. „Nagyon szeretem Gábort mint a gyermekem apját, de sajnos úgy alakult, hogy már nem vagyunk egy pár” – nyilatkozta szűkszavúan egy évvel ezelőtt, a szakmai szakításról viszont idén októberben sokkal többet mondott a Story magazinnak. „Én döntöttem úgy, hogy eljövök, mert már nem éreztem jól magam abban a közegben. Lemondtam a végkielégítésemről is, pedig 18 ott töltött év után járt volna. Annak is meglett volna a módja, hogy ne üres kézzel távozzam, de nekem többet jelentett a méltóságom és a tartásom. Nem aggódtam a jövő miatt.” És úgy tűnik, hogy Andreának igaza is lett: nem volt oka aggódni, hiszen a napokban új műsorral tért vissza a képernyőre, Női titkok! címmel, ami egy kis Micsoda nők!-utánérzést ad.

Liptai Claudia

Sok netes fórumon keringő információval ellentétben Liptai Claudia nem a TV2-nél kezdte, hanem az RTL-en futó Csííízben és Pasikban, sőt ha nagyon szigorúan nézzük, akkor a tévés karrierje a Szomszédokban indult. Akárhogy is, a neve szinte összeforrt az TV2-vel, hiszen 2001-től megszámlálhatatlanul sok műsort vezetett ott, köztük a Claudia Show-t, a Big Brothert, a Mokkát, a Megasztárt, számos vetélkedőt és show-t, végül pedig a Séfek séfek második évadát.

GIF

Ám 17 év után, 2018-ban Liptai Claudia is a távozás mellett döntött. Olyan volt ez, mintha egy korszak zárult volna le, hiszen amíg tíz évvel ezelőtt az RTL-en Ördög Nóra, addig a TV2-ben Liptai Claudia volt a legnagyobb sztár. Claudia hamarosan visszatér az RTL Klubon, A tanár című sorozatban lesz látható, de nemcsak a munkája, hanem a családi élete is nagyot változott: kétgyermekes anyuka lett, és boldog házasságban él Pataki Ádámmal, aki ahhoz is erőt adott neki, hogy 17 év után lezárja azt a bizonyos korszakot. Erről a kapcsolatról így nyilatkozott a Best magazinnak:

„Életemben először nem csak magamra számíthatok, és ez rávilágított sok mindenre. Irigylem Ádámtól, hogy mennyire a maga ura, úgyhogy komoly elhatározásra jutottam: a jövőben én is az leszek. Olyan dolgokat szeretnék végre megvalósítani, amiket már évek óta tervezek és halogatok, viszont az a biztonság, amit a TV2 adott, nem engedte, hogy lépjek… Mindig azt gondoltam, hogy az anyagi biztonság fogja a saját biztonságomat is meghozni, de megfordult a dolog, most már tudom, hogy a sajátom hozza meg az anyagit. De ehhez az kell, hogy azt csináljam, amihez kedvem van.”

 Tatár Csilla

Nem is olyan régen írtunk egy hosszabb cikket a várandós műsorvezetőről, melyben a szakmai életét is bemutattuk. Bizony Tatár Csilla is 2002-ben, vagyis 17 éve csatlakozott a TV2-höz – kezdetben mint riporter dolgozott az Aktív című műsornál, majd több produkció műsorvezetője lett, köztük a Mokkáé és a Megamániáé. 2014-ben aztán felmondott, és elbúcsúzott a TV2-től, akkor így köszönt el a Mokkában a nézőktől:

„Nagyon szépen köszönöm, hogy itt lehettem önökkel, nekem ez volt az utolsó adásom. Nem akarok sírni, de azért egy kicsit nehéz. Nagyon szépen köszönöm, hogy velem voltak.”

Ebben az évben vált el akkori férjétől, Gönczi Gábortól is. Tatár Csilla azóta dolgozott az MTVA-ban, majd felépítette saját YouTube-csatornáját, s az ott futó talkshow-ja olyan sikeres lett, hogy ma már az ATV műsorán láthatják a nézők. Tatár Csilla boldog házasságban él civil férjével, első gyerekük, Milán Ruben 2015-ben született meg, a műsorvezető jelenleg a második gyerekével várandós.

Tatár Csilla (Fotó: Olajos Piroska)

Gaál Noémi

Angol és kommunikáció szakon diplomázott Gaál Noémi, aki a csatorna indulásától, 1997-től dolgozott a TV2-nél egészen 2016-ig. Az akkori beszámolók szerint Noémi könnyekkel a szemében búcsúzott kollégáitól, és igazán fájt neki, hogy nem tudott elköszönni a nézőktől, ami érthető is, hiszen közel 20 évig köszöntötte a közönséget a képernyőn.

GIF

Noémi később részt vett az Ázsia Expressz első évadában, majd az ATV-hez igazolt, jelenleg is ennek a csatornának a munkatársa. Ám ahogyan a szakmai életében, úgy a magánéletében is bekövetkezett egy búcsú, amikor szakított vőlegényével. „2018 telén úgy döntöttünk, hogy külön folytatjuk magánéletünket. Döntésünk közös megegyezéssel történt. 14 év után kapcsolatunk olyan ponthoz ért, hogy nem tudtuk azt a korábbi módon folytatni. Együttélésünket nem titkoltan családi tragédiák is beárnyékolták” – állt a hivatalos közleményükben. Noémi idén nyáron már úgy nyilatkozott, hogy jól van, és igyekszik nem hátra, csakis előre nézni, barátai pedig sok erőt adtak neki.

Fotó: Nagy Zoltán

Szulák Andrea

Az énekes-színésznő 1998-ban már a Ki vagyok én? című műsorban is szerepelt, 2001-től pedig vele száguldott az Activity, majd a saját nevével jelzett talkshow is, amely 2007-ben szűnt meg. 2013 és 2017 között aztán visszatért, akkor Az ének iskolájában és A nagy duettben láthattuk, azóta viszont nem nagyon szerepelt a TV2 műsoraiban. Mindenesetre a csatornánál töltött évek alatt, 2007-ben érte élete legnagyobb öröme is, amikor megszületett a kislánya, Rozina.

Szulák Andrea Az ének iskolája című énekes-tehetséggondozó műsorban (Fotó: TV2)Bár a gyerek édesapjával nem maradtak együtt, egy friss interjúból kiderült, hogy Szulák Andrea nagyon is tudatosan próbál boldog lenni„Egyszer csak leültem, majd megfogalmaztam magamnak, hogy mit akarok az életemben. Kérdéseket tettem fel magamnak, hogy bele akarok-e öregedni abba, hogy öregszem. Vagy abba, hogy nem biztos, hogy már én vagyok a topon, mert jönnek a fiatalabbak, a szebbek, az okosabbak, a trendibbek. […] Sok olyan parám volt, amin át kellett magamat rágnom… Most már ki tudom mondani, hogy igazán jól vagyok. […] Ezért nagyon keményen melóztam, kívül és belül is. Erről nem szokás beszélni, de egy nő életében vannak olyan szakaszok, amikor bizonyos váltásokat meg kell tudni élni” – mondta el őszintén a Családvarázs című internetes műsorban Andrea.

Stahl Judit

Biológia tagozatosként végzett, és a középiskola után a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezői szakára felvételizett. Ahogyan több interjúban elmondta azóta, a szülei azonban úgy érezték, jó lesz, ha elsajátít valami más szakmát is, ezért a színművészetivel párhuzamosan cukrásznak is tanult, és abból is papírt szerzett magának. Bár a főiskolát csak 1988-ban kezdte, egy évvel később már a Magyar Televízió szerkesztő-riportere volt, a TV2 indulásakor pedig a kereskedelmi csatornánál folytatta a munkát, és ott is maradt egészen 2002-ig szerkesztő-műsorvezetőként. Neve és arca évekre egybeforrt a Jó estét Magyarország!-gal, a Tényekkel, és gyakran hasonlították össze Erős Antóniával, mintha rivalizáltak volna, pedig ez annak ellenére sem volt igaz, hogy konkurens csatornáknál dolgoztak. 

Láthattuk őt egyébként a Micukóban és a Páratlanban is, de a Tények után egy sokkal lazább műsor hozta meg számára az igazi elismertséget: a Stahl konyhája ma már fogalom. Nehéz erre visszaemlékezni, de nála láthattunk először zöld fűszernövényeket a konyhában, és több különleges alapanyagot is ő mutatott be a nagyközönségnek – erre épült az Irigy Hónaljmirigy emlékezetes paródiája is.

2004 óta Stahl Judit a Kulinária kiadó tulajdonosa, amely nemcsak könyveket, hanem gasztromagazint is gondoz, Stahl címmel. 2015-ben a Forbes őt választotta a nyolcadik legbefolyásosabb magyar nőnek az üzleti életben.

Demcsák Zsuzsa

A közgazdasági végzettségű műsorvezetőt eleinte még a Magyar Televízióban láthattuk: ő kapta meg a Tonik című produkciót. Itt figyelt fel rá a szakma is, bár az ismertségéhez az is hozzájárult, hogy 1996-ban a Szupermodell versenyben a legjobb 15 közé jutott – egy évvel később mindenesetre már a TV2 Fort Boyard – Az erőd című műsorát vezette. 

Ez után került a Tényekhez, ahol kezdetben riporter volt, akárcsak a Jó estét, Magyarország! című műsorban, majd ismét műsorvezető lett.

Jó reggelt, Magyarország! után az ATV-n is feltűnt, a Reggeli JAM-ből azonban visszakerült a TV2 reggeli műsorába, ami akkor már Mokka néven futott, és 2017 áprilisáig a csatorna műsorvezetője is maradt. Onnan előbb visszaigazolt az ATV-hez, majd egy időre eltűnt a nyilvánosság elől, hogy aztán egy főzőműsorban, a Masterchef VIP-ben bukkanjon fel, majd tavaly augusztusban bejelentse, hogy egy időre ismét elköszön a tévézéstől. A szünet azonban megint nem tartott sokáig: idén igent mondott az Ázsia Expressz 2. forgatására a TV2-nek, ami saját bevallása szerint élete legnagyobb kalandja volt, és nemcsak azért, mert ott ismerte meg indiai férjét, Krishant, hanem azért is, mert – ahogy ő fogalmaz – leomlottak azok a falak, amelyeket maga köré épített az elmúlt évtizedekben. 

Jakupcsek Gabriella

Az egyetemen művészettörténetet, magyart és általános nyelvészetet tanult, majd elvégezte a Magyar Újságírók Országos Szövetségének újságíró-iskoláját, és megfordult a párizsi Nemzetközi Újságíró Iskolán is. A kilencvenes években a Magyar Televízió szerkesztő-műsorvezetője, valamint kulturális rovatvezetője volt, a TV2 munkatársa 2000-ben lett, amikor már rádiózott is. A csatornánál rengeteget foglalkoztatták, láthattuk a Most vagy soha, a Lucifer, a Multimilliomos, a Mokka, A Nagy Fogyás, az Ilyenek voltunk! – 10 éves a TV2, Az igazság ára és az Egymás szemében című műsorokban is.

Jakupcsek Gabi mindig megválogatta, mire mond igent, de azért vendégszerepelt főzőműsorokban, az Extrém Acivityben és a Vigyázat, gyerekkel vagyok!-ban is, hogy csak néhányat említsünk. 2011 és 2015 között aztán ismét a köztévé munkatársa volt, ahonnan végül létszámleépítésre hivatkozva küldték el, 2018 őszétől az ATV műsorvezetője.

Nyitókép: Gálos Mihály Samu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top