TV-sztárok

Demcsák Zsuzsa gyerekeket tanít

A tanításban leli örömét Demcsák Zsuzsa, aki többféle tárgyat is tanít kicsi és nagyobb gyerekeknek.

Több mint egy­éves képernyőmentes élet után hétfőn láthattuk újra a TV2-n a Mokka egykori műsorvezetőjét. Demcsák Zsuzsa tavaly áprilisban mondott fel a kereskedelmi tévénél, majd az ATV-hez szerződött, de ott mindössze két hét után kóros fáradtságra hivatkozva hátat fordított a tévézésnek. Mint kiderült, azóta tanárnő lett, angolra, matekra vagy beszédtechnikára tanít gyerekeket.

„Van egészen fiatal, hatéves tanítványom, de 18, 20, 24 éves is. A beszédtechnika talán a legérdekesebb az összes közül, mert ott nemcsak a szájtartást vagy a hangok képzését tanuljuk, hanem rengeteg lelki gátat is fel kell oldani. A beszédproblémáknak a jelentős része ugyanis lelki eredetű. Ez azt jelenti, hogy nemcsak logopédiai eszközöket alkalmazok, hanem pszichológiai eszközöket is” – mondta el Demcsák Zsuzsa a Borsnak.

Talán meglepő, de a tanítványok egy része nem tudja, hogy Demcsák Zsuzsa híres ember, számukra egyszerűen Zsuzsi néni, aki isteni sütiket süt nekik, és tanítja őket.

demcsak zsuzsa, visszateres

Fotó: Facebook/Demcsák Zsuzsa

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése