nlc.hu
Sztárok

Gombos Edina élete Amerikában

Gombos Edina elárulta, miért költözött ki Miamiba

Már hat éve Amerikában él Gombos Edina a családjával, most elárulta, miért hagyta el Magyarországot.
Gombos Edina

Gombos Edina már 6 éve él Miamiban kubai származású férjével és két gyerekükkel. A TV2 korábbi műsorvezetője nem tervezi a hazatérést, mert Amerikában megtalálták a számításaikat.

A YouTube-csatornáján a volt tévés ezzel indokolta, hogy elköltözött Magyarországról:

A motiváció tehát az én krízisem volt, huszonkét évet lehúztam a médiában, minden szegmensét élveztem, mindent kipróbáltam, de jött a negyvenes vízválasztó, és azt mondtam: ennyi volt, kiégtem. Azt éreztem, nem tudok már hova fejlődni, amit akartam, azt elértem, így kell kiszállnom, amikor a csúcson vagyok, amikor jók a dolgok, nem pedig akkor, amikor ellenkező az irány és lefelé megy.

Gombos Edina férje, Alberto 13 évig élt Magyarországon, de nem igazán találta a helyét.

„Sokáig nagyon ragaszkodtam az ottléthez, ám rengeteg pofont és keserűséget kaptam, főleg az emberektől. Úgy érzem, a magyarok nem fogadtak el engem. Volt, hogy kiabáltak, minek jöttem oda – persze tisztelet a kivételnek. Tisztában vagyok azzal, hogy Magyarország nagyon zárt, nem multikulturális, de akkor sem az emberek kedvessége él az emlékezetemben” – mondta Gombos Edina férje.

Alberto egy nyugat-európai cég információtechnológiai főnöke, Edina pedig saját médiavállalkozását irányítja. Rendszeresen kérdezik tőlük, egyszer hazaköltöznek-e, de a volt műsorvezető mindig határozottan elmondja, hogy kint tervezik az életüket.

(Kiemelt kép: YouTube/Itt van Amerika!)

(Blikk)

Gombos Edina az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése