nlc.hu
Sztárok

Kórházba került Zeffer András

Kórházba került a P. Mobil egykori zenésze, elviselhetetlen fájdalmat érzett Zeffer András

Félrekezelték, majd jött a lesújtó diagnózis.

Zeffer András korábban már legyőzte a leukémiát: a csontvelő-átültetésnek köszönhetően meggyógyult. Most ismét megijedt, ugyanis a decemberi Aréna koncert közben furcsa fájdalmat érzett.

Zeffer András

Fotó: Smagpictures

„Óriási élmény volt a decemberi buli az Arénában. Több ezer lelkes, hangos rajongó élvezte a zenénket, s mi ott a színpadon valóban azt éreztük, hogy a rock örök. De én sajnos éreztem valami mást is a frenetikus, felejthetetlen hangulat közepette: mégpedig azt, hogy fáj az ujjam” – mondta Zefi, aki először bőrgyógyászhoz ment, de hamar kiderült, hogy félrekezelték.

„Vasárnap még lenyomtunk egy koncertet, ahol én már bekötözött kézzel játszottam, de akkor már tudtam, hogy megint vár rám egy kórházi ágy, és az újabb kezelések. A Szent Imre Kórház angiológiai osztályán egyhetes szigorú intenzív infúziós kezelést kapok. Merthogy kiderült, a jobb kezem középső ujján infarktus keletkezett. Sajnos a leukémiával folytatott harc nyomán autoimmun betegség is kialakult nálam. Ez ennek a következménye is lehet. Az orvosok biztatnak, hogy minden rendben lesz, de az a mondat is elhangzott, hogy ha nem jön rendbe az ujjam, akkor végleg be kell fejeznem a zenélést. A kezem nem lesz alkalmas a billentyűk használatára. De erre nem is gondolok. Harcolok, ahogy korábban is tettem. Megkaptam a három oltást a Covid ellen, Csilla, a feleségem, ez a csodálatos nő, mindenben támogat, a közönség pedig visszavár. Legközelebb július 9-én a Barba Negrában lépünk fel a Mobilmániával, és ott lesz velünk a színpadon Vikidál Gyula is. Persze nekem addigra újabb csatát kell nyernem az egészségemért” – mondta a Blikknek a zenész.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top