Édesanyám, Zsuzsa
Erős nők vettek körül már a születésem óta, még az állataink is mind lányok voltak. A szüleim még gyerekkoromban elváltak, és a nővérem meg én anyukámmal éltünk együtt. Édesanyám példaértékű nő az életemben, aki nagyon sokat tett azért, hogy a gyerekei megtalálják a számításukat. Rengeteget dolgozott azért, hogy semmiben ne szenvedjünk hiányt. Egy törékeny, 40-50 kilós nőt kell elképzelni, de a kisugárzása miatt mégis mindig az élt bennem, hogy az édesanyám egy magas nő. Csak idősebb fejjel láttam meg, hogy valójában nem is olyan magas, csak én mindig olyan erősnek láttam. Mindig felnéztem rá azért, ahogyan bánt az emberekkel, ahogy kommunikált és ahogy megszervezte az életét. Az édesanyámnak és a nővéremnek köszönhetem, hogy női közegben is mindig jól meg tudtam értetni magam, tudom, mire vágynak a nők és mi kell nekik.
Fotó: Leéb Ádám
Anyukám sosem volt szigorú szülő, inkább arra tanított minket, hogy a saját kárunkon tanuljunk a dolgokból. Engedékeny volt velünk, de mi ezt nem használtuk ki, mindig megvolt bennünk a kellő tisztelet iránta. Minden helyzetet képes nyitottsággal és nagyon jó humorral kezelni, ezért nem is volt szüksége szigorra és keménységre velünk szemben. El voltunk engedve, kulcsos gyerekek voltunk, mentünk mindenfelé, és soha semmi gond nem adódott ebből. Nem akarta megmondani nekem, hogy mit csináljak, inkább csak lehetőségeket mutatott, hogy mik közül lehet választani, és hagyta, hogy én találjam ki, és ha ez megvolt, ő segített elérni a céljaimat. Rendszeresen bevitt minket a munkahelyére, ahol láttuk, hogyan kommunikál a munkatársaival – mindenkivel megtalálta a közös hangot – és öröm volt látni őt, ahogy mosolygósan dolgozik. A főzéshez az első impulzusokat is tőle kaptam, nagyon szerettem együtt főzni vele. Ma is nagyon jó a kapcsolatunk. Vidéken él egy Pécs melletti településen a nővéremmel és a férjével. Heti szinten beszélünk telefonon, rendszeresen látogatjuk egymást. Sosem az volt fontos neki, hogy ismert ember legyek, mert ő akkor boldog, amikor én is boldog vagyok. Ha ismert vagyok, ha nem, én akkor is csak az ő Ákoskája vagyok. Persze büszke a sikereimre, de ő akkor a legboldogabb, amikor ott vagyok nála az unokákkal, és látja, hogy boldogok vagyunk együtt.
Atyai nagymamám, Margit
A családban ő volt séf előttem, vagyis tulajdonképpen az ő nyomdokaiba léptem. Még a hetvenes években Ausztráliába költözött, és ment vele az apukám bátyja és a nővére is, csak apukám maradt Magyarországon. Nagymamám máig ott él, és már 102 éves, szóval nem kispályás asszony. Idehaza egy nagyobb szállodában dolgozott séfként. Mindig egy erős, határozott nő volt, aki imádta a konyhát. Amikor meglátogatott minket Magyarországon, mindig rengeteget sertepertélt a konyhában, imádtuk, amikor főzött nekünk. Szerencsére a nagy távolság nem választott el minket, mivel nagyon sokszor – évente, kétévente – jött Magyarországra, és olyankor többnyire hónapokig itt maradt. Amikor nem volt itt, akkor kézzel írott leveleket küldözgettünk egymásnak, és időnként telefonon is beszéltünk.
Fotó: Instagram
Sok szempontból abszolút klasszikus nagymama volt, elkényeztetett minket, és amikor jött, mindig hozott magával egy csomó ajándékot. Születésnapokkor, karácsonykor mindig küldött képeslapot, olyankor mindig lapult egy húszdolláros a borítékban, amivel mentünk a dollárboltba és vettünk rajta Toblerone csokoládét meg sportcipőt. De ő volt az is, akit BMX kerékpárért zaklattam, mert akkoriban meg voltam őrülve a BMX-ért. A nagyin mindig látni lehetett, hogy ő egy külföldi, előkelő hölgy: jól öltözött volt, a legjobb parfümtől illatozott, a legtöbb magyarországi nyugdíjas azért nem így néz ki. Boldog volt, amikor megtudta, hogy követem őt a pályán, örült, hogy a gasztronómia szerelmese lettem, és amikor jöttek a nemzetközi sikerek, nagyon büszke volt rám. Nagyjából mindenki meglátogatta már őt a családból Ausztráliában, csak én nem. Még sosem volt lehetőségem ilyen hosszú időre elszakadni: azért ha már elrepülök odáig, akkor biztos nem egy hétre megyek. Utoljára 98 éves korában látogatott meg minket, és már akkor sem volt egyszerű számára a repülés a biztosítás miatt: 102 évesen azért már nem indulna útnak.
Feleségem, Évi
Egy sikeres férfi mellé mindig kell egy nő. A sikerért sok mindent kell feláldozni, ugyanakkor inspiráció, erő és alkotókedv is kell hozzá, és ezt számomra Évi adja, aki minden tekintetben a nőt testesíti meg számomra. Egy csodálatos festőművész, akinek a világa, a művészete nagyban befolyásolja az életemet és a pályámat. Inspirációt, lendületet, boldogságot és örömet ad, és remélem, hogy én is neki. Sokat beszélgetünk arról, milyen nagy hatással vagyunk egymásra. Mi sosem egymással, hanem egymásért versenyzünk. A formavilágot, textúrákat, állagokat, amiket ő a vásznon meg tud mutatni, azokat én a tányérokon próbálom megteremteni. Amikor megalkotok egy új ételt, tőle kérek tanácsot, mert érdekel, hogy szerinte formavilágban és színekben mit lehetne még kihozni belőle. Ő egy olyan nő, akire fel tudok nézni.
Sárközi Ákos és felesége, Sárközi Éva (Fotó: Olajos Piroska)
Számomra nagyon fontos, hogy egy stabil párkapcsolat legyen mögöttem. Ha ez ott van, sokkal magabiztosabb leszek a munkámban is, hiszen tudom, hogy van egy erős hátterem, egy olyan nő, aki szeret, megért és ez által az egész életemet jobbá teszi. Akkor találkoztunk, amikor mindketten lezártuk az előző házasságunkat. A hátterünk, az előző családunk jelenthetett volna akár problémát is, de nem így volt: az első pillanattól fogva megvolt a közös hullámhossz. Egyetlen találkozás után tudtuk, hogy nem kell tovább kutatnunk, mert megtaláltuk azt, akit egész életünkben kerestünk, és ezt Évi nevében is mondhatom. Persze, kicsit tartottunk attól, hogy fognak kijönni a gyerekek egymással, de annyira éretten és intelligensen álltak a helyzethez, hogy ezt jó volt látni, és csodálatos, mennyire jó a kapcsolatuk. Én sem leszek már fiatalabb, 25 évnyi munka után már próbálom úgy szervezni az életemet, hogy lassan átadjam a stafétát a csapat többi tagjának, és lehetőséget adjak a fiataloknak: ez kell ahhoz, hogy elég időm jusson a családomra és a házasságomra is. Szerencsére Éviben nagyon sok nyitottság van arra, hogy velem pörögjön együtt: bárhová megyek, ő mindig velem tart. Minden cselekedetem nagyon szorosan kapcsolódik hozzá. Együtt megyünk, együtt gondolkodunk, együtt dobban a szívünk.
A lányom, Anna és a lányom, Zsófi
A gyerekeket óvjuk, féltjük és csak nagyon ritkán „mutogatjuk”. Ez a két lány már most is meghatározza az életünket, és később csak még inkább meg fogja. Anna 14 éves, Zsófi pedig most lett 16, szóval már benne vannak a kamaszkorban. Nagyon hamar egymásra hangolódtak, aminek Évivel borzasztóan örülünk. Nyilván segített, hogy egy korosztályba tartoznak. Anna sok esetben kissé elvarázsolt figura tud lenni, és a művészeti oldal érdekli, Zsófi pedig egy rendkívül intelligens lány, aki már tizenhat évesen is fantasztikusan kezeli a közösségi médiát, sokat foglalkozik vele, és nagyon szeretem benne, hogy mindenkit emberi oldalról közelít meg. Nagyon karakán nő lesz majd mindkettejükből, ráadásul nagyon okosak is mellette. Öregkorunkra jó kis háttér lesznek ők nekünk a fiunkkal, Bálinttal együtt.
Mostanában persze a kamaszkor miatt vannak kilengések, de ezt is tök nyugodtan és tök lazán csináljuk végig együtt velük. Megvan az a fajta bizalmunk bennük, hogy bármikor egyedül tudjuk őket hagyni, és szerencsére ez a bizalom kölcsönös. Nem hiszem, hogy bármelyik gyerekem követni fog a pályán, de ezzel nincs is semmi baj, mert majd ők eldöntik, hogy mit akarnak csinálni. Én mindenben támogatom őket, ha látom, hogy közben boldogok. Annát láthatóan a divattervezés érdekli mostanában, Zsófi számára pedig jelenleg a nyelvtanulás a legfontosabb, és biztos vagyok benne, hogy az érettségi után majd egyetemre megy, bár még nem találta ki, hogy hová. Még van ideje. Könnyen le tudnak venni a lábamról, de hálistennek amúgy sem kell velük szigorúnak lennem, mivel mindent meg tudunk beszélni egymással. Néha-néha mondunk nemet valamire, de nem ez a jellemző.
