nlc.hu
Sztárok
Szilágyi János kirúgása

Szilágyi János először beszélt róla, hogy miért rúgták ki a rádióból

A 86 éves riporter bevallotta, nagyot hibázott.

Szilágyi János újságíróként kezdte a pályafutását, majd rádiós gyakornok lett: négy évig dolgozott ott, ám egyik napról a másikra eltanácsolták. Eddig nem beszélt az okokról, a BEST magazin interjújában azonban erről is szó esett.

„Kovalik Karcsi kollégámmal, barátommal Miskolcon dolgoztunk pár napig, annak idején nem volt könnyű szállodában helyet kapni. Így az ottani rádió stúdiójában húztuk meg magunkat. Egyik este felszedtünk két csajt, Karcsi nője nem, de az enyém velem jött, és ott aludtunk együtt a földön. A takarítónő beárult, így mire följöttem Pestre, a vezetőség már mindent tudott. Azonnal kirúgtak, s hosszú évek teltek el, mire újra rádiózhattam” – mesélte a 86 éves riporter, aki most már visszavonultan, nyugalomban él

„Sokat vagyok itthon, olvasok, filmeket nézek, elsősorban dokumentumfilmeket, magazinoknak írok interjúkat, de ez közel sem köti le az energiáimat. Az a szerencse, hogy miután egész életemben jól kerestem, nincsenek anyagi gondjaim, mert az évek alatt összegyűjtött pénzünkből élünk, tehát sehol nem kell kopogtatnom a munkáért.”

További részletek a ma megjelent BEST magazinban:

BEST címlap

BEST címlap

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top