Ellen DeGeneres, az amerikaiak egyik kedvenc műsorát, az Ellen DeGeneres Show-t vezette 20 éven keresztül, ám egyszer mindennek eljön a vége.
Tegnap, május 26-án 19 évad után véget ért a show. A műsor elején a közönség hatalmas vastapssal köszöntötte Ellent, aki percekig nem tudott megszólalni, amikor viszont igen, megható búcsúbeszédet mondott.
„19 évvel ezelőtt kisétáltam innen, és azt mondtam, hogy ez egy kapcsolat kezdete. és ma nem egy kapcsolat vége van, hanem inkább egy kis szünet” – kezdte e beszédét Ellen. Ezt követően felsorolta, a majdnem két évtized alatt mennyi minden változott a világban. Például régen nem mondhatta azt a szót, hogy meleg, és nem házasodhatott össze a barátnőjével, ma már összeházasodtak, és ez a szó sem titokszó többé. „Ha ez a műsor mosolyt csalt az arcodra, vagy felemelt, amikor nehéz időszakod volt, vagy valamilyen fájdalommal küzdöttél, akkor elvégeztem a dolgomat. Mert ez a platform arra szolgált, hogy megváltoztassuk az emberek életét, ez a műsor örökre megváltoztatta az életemet” – mondta a könnyeivel küszködve a műsorvezető. Ezt követően szokásosan táncra perdült, és elindította utolsó interjúit.
Hogy kerek legyen a történet, egyik utolsó vendége Jennifer Aniston volt, aki, mint kiderült, a legelső vendége is volt. A hosszú évek alatt egyébként kevés olyan sztár van, aki ne ült volna Ellennel szemben a fotelban. Nem csak színészek, zenészek, énekesek, énekesnők, politikusok is jártak az Ellen DeGeneres Show-ban.