nlc.hu
Sztárok

Pintér Tibor lovas videoklipje

Pintér Tibor a belvárosban és a Dunában nyargalt a lovával

Pintér Tibor különleges és veszélyes helyszíneken lovagolt Budapesten A világ vadlova című klip forgatása során.
Pintér Tibor és a lova A világ vadlova című videoklipben

Hétfőn mutatták be Pintér Tibor élete első videoklipjét, amelyet nem mindennapi körülmények között forgattak több napon keresztül.

A világ vadlova című klipben a 10 éves Bangó Géza hegedűjátéka életre hívja szeretett Pintér Tibor szeretett lovát, Rodriguezt, akit gazdája a Hősök terén ér utol, ott leveszi róla a szerszámokat, majd kilovagolnak a világból egy csodás tisztásra, ahol együtt megpihennek – árulta el a klip cselekményét a Nemzeti Lovas Színház igazgatója a Blikknek.

A dal alapja egy magyar népdal, amelyet Szűcs Norbert zeneszerző dolgozott át. A dal és a klip egyik fontos része, hogy a lovas kantár, zabla és nyereg nélkül üli meg a lovat, egyfajta spirituális összekötődés alakul ki kettejük közt. A szimbolikus jelentése pedig az, hogy ezt a mai vad világot, ahol háború dúl, egy picit megzabolázzák, szebbé teszik.

A klipforgatás során nagy feltűnést keltettek hajnali 6 órakor, amikor Tenya a Szabadság hídon vágtázott át, de a legizgalmasabbnak a dunai jelenetet tartja.

Belementünk egy mélyedésbe, nyakig elsüllyedtünk a vízben, de Rodriguez hallgatott rám, és együtt kiúsztunk a partra. Csodás érzés volt, hogy ennyire megbízhatok a lovamban

– mondta Pintér Tibor, aki úgy érzi, párja, Ilyés Jenifer mellett révbe ért.

(Kiemelt kép: Facebook/Pintér Tibor)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top