nlc.hu
Sztárok
Solti Berni vallomása

Solti Berni: „Nem vagyok életem formájában, és vélhetőleg jó ideig nem is leszek”

Berni a nőtársai nevében reagált a nem túl ízléses posztra.

Pár héttel ezelőtt derült ki, hogy Solti Ádám évekig szeretőt tartott a felesége mellett, aki 2020-ban terhes is lett tőle és tavaly megszületett a gyerekük. A színész azzal indokolta a vallomását, hogy biztos benne, a volt szerető az újságokhoz fordult volna, ám a nő ezt tagadta. 

Solti Berni azóta sem reagált a történtekre, csupán annyit mondott róla a férje, hogy továbbra is együtt vannak és kitart mellette. Megköszönte neki, hogy a viszontagságok ellenére még mindig támogatja.

Solti Ádám és Solti Berni

Fotó: TV2

A színész és felesége ezen a héten a Drágám, add az életed! című vetélkedőben szerepelnek, ám ezt már a botrány kirobbanása előtt forgatták. A Reddit nevű közösségi oldalon megjelent egy poszt, amelyben egy férfi Solti Berni külsejéről indított vitát, nem túl szép szavakkal illette, amire az influenszer egy kommenttel reagált. 

solti berni reakció

„(…) Valóban nem voltam »életem formájában« a 2 hónappal ezelőtt felvett műsorban. Nem vagyok »életem formájában« most sem, és vélhetőleg jó ideig nem is leszek még, ezt pedig vállalom és kicsit sem szégyellem” – válaszolt Solti Berni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top