nlc.hu
Sztárok

Ismét színpadra áll az Első Emelet

„Egy időutazáson vehet majd részt a közönség” – újra összeáll az Első Emelet

Hatalmas bulival készülnek a visszatérésre.

2013-ban adták utolsó koncertjüket, a közönség pedig azt gondolhatta, többet nem látják őket a színpadon, de most mégis újra össze áll az Első Emelet

Patkó Béla, azaz Kiki, Berkes Gábor, Szentmihályi Gábor, Bogdán Csaba és Kisszabó Gábor decemberben hatalmas bulit csap Budapesten a Papp László Sportarénában. Az elmúlt majdnem tíz évben, miután feloszlottak, talán még maguk a tagok sem gondolták, hogy ismét együtt lépnek majd fel, de a legendás együttes idén lenne 40, Berkes Gábor pedig 60 éves, ezért úgy döntöttek, ezeket a kerek számokat megünneplik.

Első Emelet

Első Emelet (Fotó: Steindl Gabriella)

Az Első Emelet a 80-as években robbant be a köztudatba, és hosszas egyezkedés után úgy döntöttek, nem akarják, hogy a slágereik feledésbe merüljenek.„Fél éve kezdtünk el ötletelni az én 60. és az Első Emelet 40. születésnapja kapcsán, hogy milyen módon ünnepeljük meg. Ezt követték az egyeztetések és a megbeszélések, hosszasan hangoltuk össze a koncert mozzanatait” – mondta a Blikknek Berkes.

A próbákat szeptemberben kezdjük majd el, hihetetlenül izgalmas munka vár ránk, és biztos vagyok benne, hogy a közönségnek is olyan élmény lesz majd ez a koncert, hogy sokáig nem fogják elfelejteni. Ami még különlegesebbé teszi az amúgy is izgalmas estét, az az, hogy a másik két bandám, a Rapülők és az Emberek slágerei is felcsendülnek majd. Geszti Péter és Miller Zoltán is igent mondott a felkérésre, így tényleg egy időutazáson vehet majd részt a közönség, leszámítva, hogy 21. századi technikával szólalnak majd meg ezek a dalok, mi pedig fényesebben ragyogunk majd a színpadon, mint fénykorunkban.” 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top