nlc.hu
Sztárok
Rácz Jenő a gyerekkori pofonokról

Rácz Jenő a mai napig hálás, hogy gyerekként felképelte az apja

Szerinte ez is szerepet játszott abban, hogy milyen ember lett.

Rácz Jenő, Linczényi Márkó és Hajós András voltak Istenes Bence vendégei az IstenEst című műsorban, ahol elsősorban az apaságot és az azt érintő témákat vesézték ki. Ilyen volt az is, hogy manapság hogy állnak a pofonhoz a szülők: mind a négyen egyetértettek abban, hogy ez régen elfogadottabb volt, most már azonban mindenki ódzkodik tőle. Rácz Jenő elmondta, gyerekként is ő kapott pofont és egyáltalán nem bánja.

Istenes Bence

Fotó: IstenEst

„Ha én szemtelen voltam, kaptam egy maflást, pofán vertek kétszer, egyből tudtam, hogy mi az, hogy rend, fegyelem. Ez a mai világban már abszolút nem oké. Amikor én ötéves voltam, senki nem gondolkozott azon, hogy elmegyek a gyámhatósághoz, mert anyám rácsapott a seggemre. Ez teljesen normális volt. Én a mai napig hálás vagyok, hogy fel lettem képelve, amikor már nem bírtam magammal” – mondta a műsorban a friss apuka, aki hozzátette, sok olyan ismerőse van, akit a pár éves gyereke irányít, mert nem képesek megfegyelmezni a kicsit.

Rácz Jenő egyébként két hónappal ezelőtt lett apuka és elmondta, hogy még rózsaszínben látja a világot, illetve megosztotta, hogy szerinte a lányának mennyország illata van. A többi vendég szerint a lila köd ebben az esetben is elmúlik majd, de természetesen a szeretet megmarad.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top