nlc.hu
Sztárok

B. László elmondta védőbeszédét Novozánszki Fanni ügyében

„Ebben hibáztam, hogy levittem Fannit a kocsihoz” – B. László felszólalt az utolsó szó jogán

B. Lászlót nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettével vádolják.

Novozánszki Fanni 2017-ben tűnt el, a rendőrség pedig nem sokkal később már gyilkosság miatt nyomozott. A ValóVilágból ismertté vált fiatal nő feltételezett gyilkosa a mai napon az utolsó szó jogán elmondta a védőbeszédét a bíróságon. 

Novozánszki Fanni

Novozánszki Fanni (Fotó: Sajtóklub RTLII)

B. László, akit nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettével vádolnak – és több bizonyíték is arra mutat, hogy ő végezhetett az egykori valóságshow szereplővel, majd tüntette el a holttestét – a mai napon is tagadta a vádakat. A legerősebb bizonyíték, ami B. László ellen szól egy kamerafelvétel, amelyen a lány élettelen testét viszi ki házból a kocsihoz. Ezt a vádlott ma azzal magyarázta, hogy amikor megérkezett Fanni lakásába, a lány már eszméletlen volt, mert „túlszívta” magát. Kórházba akarta vinni, de azt B. Erika, akitől a drogokat is kapta Fanni, nem engedte – írta meg a Bors

Hibáztam abban, hogy amikor 2017 11. hó 20-án megérkeztem Novozánszki Fanni lakásába, és láttam, hogy Novozánszki Fanni magatehetetlen állapotban a kanapén fekszik, hogy nem rendőrt hívunk, hanem segítek elvinni Novozánszki Fannit azoknak az embereknek, akikkel B. Erika telefonon beszélt. Akkor ezzel segítek mind a kettejüknek. Már csak azért is segítek, mert ez így titokban tud maradni, hogy Novozánszki Fanni túlszívta magát a B. Erikával közösen beszerzett kábítószertől. Ebben hibáztam, hogy Novozánszki Fannit a kocsihoz levittem, beültettem és elvittem a B. Erika által lebeszélt helyre, a BMW-s embereknek, mondván, ők tudni fogják, hogyan segítsenek Novozánszki Fannin. Ezért vállalom is a felelősséget, de csak ezért, nem másért” – mondta védőbeszédében B. László. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top