nlc.hu
Sztárok

MC Hawer reagált Galamos Lajos kijelentésére

MC Hawer reagált Galambos Lajos kijelentésére, miszerint milliókkal tartozik neki

A mulatós zenész szerint mást lopással vádolni „elég gáz”.

Galambos Lajos azt állítja, hogy MC Hawer 10 millió forinttal rövidítette meg a Mikor a vodka a fejembe száll című dal jogsértő feldolgozásával – írta meg ma reggel a Blikk.

MC Hawer

Fotó: TV2

„Felhívtam a jogvédő irodát, akiktől azt a tájékoztatást kaptam, hogy MC Hawer tradicionális dalként jelentette le ezt a slágert. Ez annyit jelent, hogy ez egy olyan dal vagy népdal, amelynek nem megállapítható a szerzője” – nyilatkozta a lapnak a zenész. 

A vita másik szereplője, MC Hawer az rtl.hu-nak nyilatkozott. „Az Artisjus úgymond félhivatalos adatbázisa az a zeneszoveg.hu. Ezen a honlapon meg lehet nézni, hogy ki van feltüntetve ennél a dalnál. A Lajcsi semmilyen formában nincs sehol feltüntetve, csak Hoffman Sándor szövegíróként. Miután az van ott, hogy tradicionális a dal, eszerint jelentettem be, és mint átdolgozó, aki szöveget írt hozzá. Mellesleg azóta sem kaptam egy büdös kanyit sem. Elég furcsa, hogy ő pattog. (…) Mást lopással vádolni elég gáz” – állítja a mulatós zenész.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése