nlc.hu
Sztárok

Tóth Dávid újra szingli

Tóth Dávid újra szingli, 5 hónap után szakított a barátnőjével

Továbbra is bízik benne, hogy hamarosan rátalál a nagybetűs szerelem.

Tóth Dávid még a televízió képernyőjén is kereste a Nagy Ő-t, akit a műsorban meg is talált, ám pár hónap után véget ért a kapcsolatuk. Akkor Szalai Laura úgy fogalmazott, hogy elmentek egymás mellett, egy idő után kiderült, hogy nem ugyanazt akarják. Az Exatlon Hungary előtt azonban kiderült, hogy Dávid újra párra lelt, ám mint most elmondta, ez sem volt hosszú életű kapcsolat.

Tóth Dávid

Fotó: TV2

„Valóban, nincs már meg a barátnőm, öt hónap után vége lett a kapcsolatunknak” – erősítette meg a Blikknek Tóth Dávid, aki továbbra is bízik benne, hogy bekopogtat az életébe a nagybetűs szerelem. 

„Nem hajszolom, kutatom mindenáron a szerelmet, de nyitott vagyok egy új kapcsolatra, ha úgy alakul az élet. De addig sem ülök otthon, élvezem a barátaimmal töltött időt. (…) Bevallom, én hosszú távon gondolkodom, komoly kapcsolatot keresek. Éppen ezért számomra fontos az is, hogy akit megismerek, hasonlóan gondolkodjon. Nem mindegy, a másik félnek milyen céljai, tervei vannak. (…) Úgy tűnik, ezen a téren nem vagyok igazán szerencsés alkat, de bízom abban, hogy ez az állapot hamarosan megváltozik” – mondja.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top