nlc.hu
Sztárok
70 éves lett David Hasselhoff

70 éves lett David Hasselhoff, akinek a karrierje befuccsolt, de a magánélete nem

Kevés olyan híresség van, aki idős korára önmaga karikatúrája lett, de David Hasselhoff, aki idén ünnepli a 70. születésnapját, pont így járt.

Tudtad, hogy David Hasselhoff a legnézettebb férfi televíziós színész a Guinness Rekordok könyve szerint?

De, hogyan jutott el ideáig a Baltimore-ban született kis David? A német, angol és ír felmenőkkel rendelkező család átlagos életet élt a Maryland állambeli városban. Az apa üzletemberként dolgozott, míg az édesanya háztartásbeli volt. Már kamaszként igencsak sokrétű volt az érdeklődése: a helyi röplabdacsapat kapitánya volt, énekelt a kórusban és színészkedett is. Mindössze huszonhárom éves volt, amikor 1975-ben szerepet kapott a népszerű Nyughatatlan fiatalok című szappanoperában. Ebben a kicsit sem minőségi, ám annál sikeresebb sorozatban hét évig alakította Dr. Snapper Foster karakterét. Időközben megpróbálta beindítani énekesi karrierjét, majd 1982-ben a nálunk is hatalmas sikerrel futó Knight Rider sorozat főszerepében landolt, mint az autójával az óráján keresztül beszélgető igazságosztó és akcióhős. „A Knight Rider fenomenális volt. Nagyobb volt, mint később a Baywatch bármikor. Egy olyan akciósorozat volt, ami az életek megmentésére fókuszált, nem pedig az ellenség megölésére, és mindig benne volt a karakterek fejlődése” – magyarázta a fekete sportautós széria sikerét később a színész.

David Hasselhoff Hayley Hasselhoff születésnapos sztár

David Hasselhoff a Knight Rider sztárja, 1983. (Fotó: Silver Screen Collection/Getty Images)

Ennek ellenére a Knight Rider négy évvel később, 1986-ban lekerült a képernyőről, Hasselhoff pedig – a saját megfogalmazása szerint – egy Ernest Hemingway-korszakba került. „Akkoriban törölték a Knight Ridert, a házasságom Catherine-nel (Catherine Hickland, színésznő – a szerk.) tönkrement, én pedig csak ültem és bámultam magam elé az ablakon keresztül, hogy mihez kezdjek ezután” – magyarázta a híresség egy későbbi interjúban. Ekkoriban jó ötletnek tartott kiadni egy rockalbumot, ami igencsak gyenge visszhangot és elismerést kapott az Egyesült Államokban, azonban a Night Rocker névre keresztelt lemez meghódította az osztrák slágerlistákat. Hasselhoff ezután Ausztriába, Svájcba és Németországba utazott, hiszen arrafelé mérhetetlen népszerűségnek örvendett az album.

David Hasselhoff Hayley Hasselhoff születésnapos sztár

David Hasselhoff és Catherine Hickland (Fotó: Ron Galella Collection via Getty Images)

Néhány évvel később aztán ismét „betört” a háztartásokba, 1989-ben ugyanis elindult a Baywatch sorozat, ahol piros fürdőruhás nők, és piros fürdőgatyás férfiak szaladgáltak a homokban, szigorúan lassított felvételen. Bár a tengerparti életmentők történetét az első évad után el akarták kaszálni, a színész nagyon sok lehetőséget látott benne, ezért mélyen a saját zsebébe nyúlt és befektetett a szériába, mely 1991-ben visszatért a második évaddal, és egészen 2001-ig futott. Tekintettel az új szerződésre, és a sorozat hatalmas sikerére – 140 országban futott, közel 1 milliárd nézőt ért el – Hasselhoff a 90-es évekre nemcsak a világ egyik legjelentősebb tévés személyiség lett, de a jogdíjaknak köszönhetően busásan gazdag is.

David Hasselhoff Hayley Hasselhoff születésnapos sztár

Baywatch, 1997. (Fotó: Getty Images)

De 1989 nemcsak a Baywatch indulását jelentette számára, ebben az évben jelentette meg ugyanis a „Looking for Freedom” című slágerét, ami az Egyesült Államokban ugyan nem lett sláger, Európában ismét hasított. Ez persze nem véletlen, hiszen csak hónapokra voltunk már a berlini fal leomlásától. „Németországban ekkoriban már mindenki ismerte a dalt. Az Egyesült Államokból nem tudtam megítélni, hogy szórakozásból, viccből szerették annyira, vagy valóban ilyen sokat jelentett számukra. Aztán felhívtak, hogy 1989 szilveszterén énekeljem el a számot Berlinben egy szállodában, én pedig mondtam, hogy csak akkor, ha a falnál adhatom el a slágert. Beleegyeztek” – emlékezett vissza egy interjúban a színész, akinek becslések szerint közel félmillióan hallgatták meg élőben a dalát, s sok németnek a Looking for Freedom ma is a szabadsághimnusza. 2014-ben egyébként a NatGeo csatorna számára készítette el David Hasselhoff: A berlini fal című dokumentumfilmet, melyet itthon is bemutattak.

Visszarepülve a 90-es évekbe, ez a korszak határozottan Hasselhoffról szólt. Míg dalai Európában értek el sikereket, addig sorozata, a Baywatch az egész világot meghódította. Ekkor kötött házasságot Pamela Bach színésznővel, akivel két közös gyermekük született: Taylor Ann 1990-ben, Hayley pedig 1992-ben látott napvilágot. A 2000-es évek elejére azonban egyre többen támadták a szexista, a női kebleket és feneket zoomolva mutató sorozatot. Ráadásul egyre igényesebb és más jellegű szériák – gondoljunk csak a Szex és New Yorkra, vagy a Maffiózókra – uralták a díjátadókat és a nézettségi listákat is, így a Baywatch szépen lassan lehúzta a rolót. 2006-ra a színész házassága is megromlott és kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva elindították a válást. A hivatalos indoklás után nem sokkal azonban felkerült egy videó az internetre, amelyen az erősen ittas Hasselhoff a földön fekve, félpucéran próbál enni egy hamburgert. A felvételt a lánya, Taylor Ann készítette, aki arra kérte az apját, hogy hagyjon fel az állandó ivással. Idősebb gyermeke figyelmeztette arra is, hogy mindent el fog veszíteni, ha így folytatja. A színész ekkor közleményt adott ki, melyben közölte, hogy már jó ideje harcol az alkoholizmussal és minden erejével a gyógyulásra fog koncentrálni.

David Hasselhoff Hayley Hasselhoff születésnapos sztár

Taylor-Ann Hasselhoff, David Hasselhoff és Hayley Hasselhoff (Fotó: David M. Benett/Dave Benett/Getty Images)

David Hasselhoff nem a levegőbe beszélt. Egy 2020-as interjújában arról beszélt, hogy már jó pár éve teljesen józan. A gyógyulásban segítségére volt a 27 évvel fiatalabb kedvese, Hayley Roberts, akit 2011-ben ismert meg. „Hayle-t az Egyesült Királyságban, Cardiffban ismertem meg, amikor a Britain’s Got Talent zsűritagjaként dolgoztam. A nővéremmel kisétáltunk egy étteremből, ő pedig pont ott volt és megkérdezte, hogy kérhet-e egy aláírást. Azt válaszoltam neki, hogy inkább árulja el, van-e barátja. Nemmel válaszolt. Azt feleltem, ha megadja a telefonszámát, akkor adok neki autogramot. Bár soha nem szoktam ilyet csinálni, de azt éreztem, hogy ez szerelem első látásra. Lehet, hogy ő 27 évvel fiatalabb, de én lélekben 27 évvel vagyok fiatalabb” – emlékezett vissza a megismerkedésükre 2017-ben, a The Guardiannek adott interjúban a színész.

David Hasselhoff Hayley Hasselhoff születésnapos sztár

Hayley és David Hasselhoff 2022-ben, Monacoban (Fotó: Stephane Cardinale – Corbis/Corbis via Getty Images)

David Hasselhoff 2018-ban harmadszor is megházasodott, nászútra pedig a Maldív-szigetekre utaztak. Bár soha nem sikerült elérnie akkora sikert, mint a Knight Rider vagy a Baywatch idején, ő maga abban hisz, hogy bármit is csinál, azt azzal a hittel kell végeznie, hogy jó benne, a legjobb. Ezzel együtt is az elmúlt 10 év szakmailag inkább a ciki, vagy ha nagyon engedékenyek vagyunk, akkor a kedvesen megmosolyogtató, de nem éppen minőségi műsorokról és dalokról szólt Hasselhoff karrierjében. Ami a zenét illeti, leporolta néhány korábbi slágerét, és körbe haknizta vele Európát, 2020-ban pedig kiadta első heavy metal dalát is. A tévében és a filmvásznon sem sikerült ismét az élre kerülnie. Mondhatni elvállalt szinte mindent, ami szembejött vele, így a gagyi horror Sharknado filmek harmadik részét is. De feltűnt a Spongyabob filmben, a Baywatch 2017-es mozijában és A galaxis őrzőiben is.

Ami azt illeti, ma már többet cikkeznek a kisebbik lányáról, Hayley ugyanis ismert plus size modell lett, aki a két legnagyobb modellügynökséggel is szerződésben állt az elmúlt 10 évben. A ma már 29 Hayley 2021-ben igent mondott a német Playboy magazinnak, és ő lett az első plus size címlaplány.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top