nlc.hu
Sztárok

Ilyen feledékeny Kajdi Csaba

Sorra hagyja el a dolgait Kajdi Csaba, vadiúj tabletet is vesztett már el

A modellügynökség vezetője nem tagadja, hogy olykor-olykor megfeledkezik a nála lévő tárgyakról és képes azokat úgy elhagyni, hogy akár csak napokkal később tűnik fel a hiányuk.

Kajdi Csaba számára ismeretlen fogalom a tétlenkedés, a modellügynökség vezetője – aki a napokban Ördög Nórának szólt be – ugyanis állandóan mozgásban van. Hol az üzleti ügyeket intézi, hol pedig Magyarország és Franciaország között ingázik. Így nem csoda, hogy néha elhagy ezt-azt.

Kajdi Csaba

Kajdi Csaba a legfurább helyeken képes elhagyni a dolgait – Fotó: press.tv2.hu TV2 / / Central Médiacsoport / Central

Legutóbb moziban voltam, de előtte bevásároltam a drogériában. Már nem volt időm a kocsiba betenni a vásárolt krémeket, így a mozi ülése alá tettem azokat, majd ott is felejtettem. Ez persze már csak este jutott eszembe” – mondta Kajdi Csaba, akinek édesanyja nem hagyta annyiban a dolgot. „Épp anyukámnak meséltem a történetet, már le is mondtam a csomagról, amikor anyukám közölte, hogy ne hagyjam annyiban. Végül így is lett, felhívtam a mozit, akik végigkérdezték mit is rejtett a csomag, amiről kiderült, hogy leadták és megvan. Nagyon örültem neki, az pedig különösen pozitív csalódás volt, hogy mint kiderült az ott dolgozók leadják a moziteremben talált tárgyakat, így aki itt hagy el valamit, van esélye, hogy megtalálja” – árulta el RádiósCyla, aki nem először hagyott el valamit.

Volt egy fájóbb alkalom is Miamiban, ahol egy Ipadet vettem. A vadiúj tabletet viszont a kávézóban felejtettem. Sajnos ez csak két nap múlva tűnt fel, de akkor már hiába. Az drága mulatság volt” – mesélte bosszankodva a Sláger Reggel műsorvezetőinek, Pordán Petrának és Somogyi Zoltánnak Kajdi Csaba.

A teljes beszélgetést ITT hallgathatod meg!

 

Olvass még Kajdi Csabáról az nlc-n!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top