nlc.hu
Sztárok
Válik Vitalij Klicsko

25 év után válik Vitalij Klicsko

Ezúttal nem a háború miatt szólnak róla a hírek.

Vitalij Klicsko február vége óta folyamatosan szolgáltat témát a világsajtónak, most azonban nem a háborúban betöltött szerepe miatt írnak róla a lapok. Az egykori profi ökölvívónak 25 év után véget ért a házassága.

Vitalij és Natalij Klicsko

Fotó: Getty Images

Klicsko hivatalosan is elválik a feleségétől, akivel már régóta külön élnek, ráadásul nem is egy országban. „Már évek óta különböző az érdeklődési körünk, és más életünk volt. Most úgy döntöttünk, hivatalossá tesszük az elválást. Ez mindkét fél kívánsága. Még mindig jó a kapcsolatunk, tiszteljük egymást, a gyerekek már felnőttek, és az élet megy tovább” – szemlézte a Blikk Kijev polgármesterének szavait. 

Vitalij és Natalja Klicsko 1997 tavaszán házasodtak össze, három gyermekük született: két fiú és egy lány. Natalja Klicsko hosszú évek óta Németországban él, és a zenei karrierjét építi, miközben exférjét Ukrajnához köti a munkája.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top