nlc.hu
Sztárok
Csongrádi Kata veszteségeiről mesélt

„Hosszú éveken át ápoltam súlyos beteg édesanyámat és a férjemet” – szerettei elvesztéséről vallott Csongrádi Kata

Mai napig őrzi volt férje és édesanyja értékeit.

Csongrádi Kata hét évvel ezelőtt vesztette el szeretett férjét, majd hosszú betegség következtében édesanyjától is búcsút kellett vennie.

Csongrádi Kata

Csongrádi Kata (Fotó: Birton Szabolcs)

Mindezek ellenére pozitívan tekint a jövőbe, és semmitől sem aggódik. 

Hosszú éveken át ápoltam súlyos beteg édesanyámat és a férjemet. Áldom a Jóistent, hogy akkor is mellettük lehettem, akkor is foghattam a kezüket, amikor örökre lehunyták a szemüket. Megnyugtat, hogy megtettem értük mindent, amit emberileg lehetséges, és békében hagyhatták el a földi világot – mesélte a Meglepetés magazinnak a színésznő. – A férjem kérése az volt, hogy »ne sirass, hanem énekeld a dalaimat, lehetőleg a közönséggel együtt«. Édesanyám pedig azt jelölte ki sorsfeladatomul, hogy »menj, vidd az örömöt az embereknek!« Nos, én eszerint próbálok élni, ameddig a csillagok is úgy akarják.”

A színésznő most is abban az otthonban él, ahol egykori kedvesével, és édesanyja lakását is megörökölte, amitől akkor sincs szíve megválni, ha megemelkedik a rezsiszámlája. 

„Félreértés ne essék, nem vagyok dúsgazdag, de nem szeretek feleslegesen aggódni. Az az életfilozófiám, hogy a múltat megváltoztatni nem tudom, a jövőt nem ismerem, tehát a jelenben kell lenni, az adott pillanatot kell megélni a lehető legjobban.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top