Boros Lajos 1947-ben született, főiskolai tanulmányait a Kandó Kálmán Villamosipari Főiskola gyengeáramú szakán végezte 1967–1970 között.
1972-ben a Ki mit tud?-on első helyezett lett, mint gitáros-énekes. 1977–1984-ben a KISZ Központi Művészegyüttes folkpódiumának művészeti vezetője volt. 1985–1990 között a Hungaroton popzenei főszerkesztője volt.
1989 és 1997 között a Danubius Rádió szerkesztő-műsorvezetőjeként szórakoztatta a hallgatókat, ezt követően a Sláger Rádió, majd a Neo FM Bumeráng című reggeli műsorának vezetője volt. 1999 és 2001 között az RTL Klubon Kész átverést, 2001-től Bochkor Gáborral talkshow-t vezetett a TV2 csatornán.
Boros Lajos majd két évtizednyi rádiózás után, 2012-ben jelentette be, hogy visszavonul. Korábban tett nyilatkozata szerint azért döntött a nyugdíjba vonulás mellett, mert Bochkor kérte, hagyja ott a Bumerángot, hiszen túl idős.
Bochkor Gábort teljesen meglepte Boros kijelentése, szerinte ez másképp történt.
Visszavonulás és betegségek
Boros Lajos évekkel ezelőtt szívproblémák miatt került kórházba, ahol nemcsak szívritmuszavarát, de szívbillentyűit is meg kellett operálni.
Második szívműtétje után öt hétig volt kómában, ám állítása szerint ezt csak egy évvel később mondták el neki.
„Az, hogy kómában voltam, azt a kóma után egy évvel tudtam meg. (…) Vagy eltitkolták, vagy ők is pszichésen a hatása alá kerültek, és nekik is egy atrocitás volt róla beszélni” – mondta korábban a rádiós, aki 1971 óta boldog házasságban él Palotai Valériával. Három fiuk született: Dániel (1975), Dávid (1978) és Dénes (1988).
Nehéz helyzetben van
Boros Lajos szívesen visszamenne dolgozni, nemrég arról mesélt, hogy a gyógyszereire sem telik.
„Ha már a gyógyszereimet ki tudnám belőle fizetni, megnyugodnék, és úgy érezném magam, mint egy Krőzus. Összesen tizennyolc különböző pirulát kell szednem egy nap, van olyan gyógyszerem, amely négy-ötezer forintba is kerül, szóval több tízezres tételről beszélünk. Be kell vallanom, a tartalékaimat erősen feléltem, amikor kómában voltam, szóval igen, nagyon sokat segítene egy rádiós fizetés” – mondta Boros Lajos.