nlc.hu
Sztárok
Majka reagált Kollányi Zsuzsi kijelentésére

Majka reagált Kollányi Zsuzsi kijelentésére, miszerint visszatérne a zenekarba

Abszolút elégedettek az új énekesnővel, Nikával.

Kollányi Zsuzsi jó ideje nem szerepelt a sajtóban, a Blikk azonban érdeklődött nála, hogy miként telnek a mindennapjai. Többek között azt is elmondta, hogy ha Majka hívná, valószínűleg újra egy színpadon állna vele

„Gyakran szokták kérdezni, mit mondanék, ha ismét felvetődne ez a lehetőség. Biztos, hogy sokat gondolkodnék rajta, mérlegelnék, de szerintem azt mondanám, próbájuk ki. Most úgy érzem, visszamennék Majkához, ha hívna. Szerettem azt az időszakot, amit együtt vittünk végig, és örömmel tölt el, hogy ehhez én is hozzájárulhattam. Már nincsenek bennem tüskék, csak a jóra és a szépre emlékszem” – mondta. 

Majka reagált egykori énekesnőjének kijelentésére. „Nagyon köszönöm Zsuzsinak az együtt töltött éveket és a munkáját, amivel segítette a produkciót, de jelenleg nem tervezünk változást a zenekar összetételében. A csapat és a közönség is meg van elégedve Nikával, sőt, az elvárásainkon felül teljesít” – mondta a Blikknek a rapper.

Majka

Fotó: TV2

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top