Hozzánk némi késéssel, csak 2020 vége felé jutott el Sally Rooney sikerkönyvének, a Normális embereknek a sorozatváltozata, de az angoloknál és az amerikaiaknál már az év tavaszán bemutatták, pont a pandémia közepén. Az Ozark és a Tigrisvilág mellett ez volt a járvány első nagy hullámának meghatározó néznivalója: a kényszerből otthon ragadt emberek tömegével nézték a két ír fiatal hosszú éveken át tartó, radikális kanyarokkal tűzdelt egymásra találásának történetét, a két főszerepet játszó Paul Mescal és Daisy Edgar-Jones pedig egy csapásra ismert arcokká váltak. Mindenki a film karaktereiről, valamint a rengeteg szexjelenetről (a sorozat úttörő volt az intimitás-koordinátorok használatában) beszélt, eközben pedig a két főszereplő alig érzékelt valamit a sikerből és a felhajtásból.
Egy normális ember a hírnév kapujában
Ahogy szinte mindenki más, úgy Daisy Edgar-Jones is a lakásában üldögélt 2020. áprilisában, és ha nem nézegette volna a telefonján a social media bejegyzéseit – mondjuk kikapcsolja a mobilját –, aligha vette volna észre, hogy valami megváltozott. Nem volt sem vörös szőnyeges premier, sem nagy sajtóesemények, sőt, a stáb sem gyűlt össze egy nagyot bulizni, pedig a szereplők összebarátkoztak a forgatás során. Edgar-Jones úgy emlékszik vissza erre az időszakra, hogy elárasztották a telefonját az értesítések arról, hogy a felhasználók megjelölték őt a különféle bejegyzéseikben. A róla és a sorozatról készült cikkeket, kritikákat nem merte megnyitni, ahhoz túlzottan bizonytalan volt, így a családját és barátait használta szűrőként: ők biztosan csak olyan cikkeket és reakciókat küldtek át neki, amik jól estek a lelkének.
Daisy Edgar-Jones és Paul Mescal a Normális emberek című sorozatban (Fotó: Landmark media/Profimedia)
Utólag kiderült, hogy a félelme alaptalan volt: a Normális emberek sorozatverzióját szinte mindenki szerette, és valóságos dicshimnuszok szóltak a két fiatal főszereplőjéről. Elmondása szerint nagyon furcsa volt látnia, hogy egyik nap beszélt egy újságíróval, és másnap már egy cikket olvashatott belőle, ahogy azt is szoknia kellett, hogy korábban bátran posztolhatott az Instagram-oldalára, a kutya sem törődött vele, most pedig hirtelen minden posztja rengeteg lájkot és megosztást kapott, és a posztok alapján cikkek sokasága jelent meg a sajtóban. A hírnévvel személyesen csak egy-két héttel később találkozott, amikor egy londoni parkban sétálva két nő elkezdte bámulni őt, megálltak, rámutattak, majd nevetni kezdtek. Furcsa volt, de emlékeztette magát, hogy jobb, ha nem reagál, mert lehet, hogy mostantól ez már mindennapi része lesz az életének.
Lápi lány
A hatás nem maradt el, a Normális embereket olyan híres színésznők és színészek is dicsérték, akikről álmában sem gondolta volna, hogy tudják a nevét, sőt néhányan még direktben is megkeresték online. Az ajánlatok sem maradtak el: annyi munkát kapott, hogy a 2021-es évet gyakorlatilag végigforgatta, állítása szerint nagyjából egész évben tíz napot tölthetett a londoni otthonában, és ennek a sok munkának most érett be a gyümölcse, a sok új Daisy Edgar-Jones-premier formájában. A megkapott munkák közül is kiemelkedett az Ahol a folyami rákok énekelnek című sikerkönyv filmadaptációja, ami nemcsak azért volt fontos neki, mert nagy könyvmolyként olvasta és szerette a könyvet, hanem azért is, mert Reese Witherspoon volt a film producere, akire gyerekkora óta felnéz, ráadásul sosem gondolta volna, hogy valaha is elmondhatja: szerepelt egy olyan filmben, amihez az egyik kedvenc énekesnője, Taylor Swift írt dalt.
Daisy Edgar-Jones az Ahol a folyami rákok énekelnek című filmben (Fotó: Profimedia)
A film komoly kihívások elé állította a színésznőt. El kellett sajátítania a déli, amerikai akcentust, meg kellett tanulnia horgászni egy régi típusú horgászbottal és a csónakokkal is megtanult úgy bánni, hogy ne higgyük azt, hogy először ül benne. A legérdekesebb kihívás az volt, amikor mozgásórákat kellett vennie, ugyanis olyan járást kellett elsajátítania, ami azokra jellemző, akik sokat tartózkodnak nem stabil, egyenetlen talajon, például egy mocsárban. A Normális emberek után Edgar-Jones tudta, hogy nagy fába vágta a fejszéjét, hiszen ha egy népszerű könyv adaptációjáról van szó, eleve magasan vannak az elvárások. Megijedt, de már nem annyira, mint régen. Saját állítása szerint ugyanis imposztor-szindrómában szenved, bár állítja, projektről projektre jobban viseli.
Az imposztor
Daisy Edgar-Jones nagyon jónak találja magát casting-helyzetekben, és egy forgatás elején is mindig meg tudja győzni magát arról, hogy ő a legjobb az adott szerepre, és ezt neki kell a lehető legjobban megcsinálnia. Azonban minden forgatáson elérkezik egy pillanat, amikor úrrá lesz rajta az imposztor-szindrómája, és elkezdi azt érezni, hogy méltatlanul kapta meg a szerepet. Ott áll és nem érti, mit keres a forgatáson, mikor annyi nála tehetségesebb színésznő lett volna alkalmas a feladatra. Állítása szerint az érzés sosem tart egy-két napnál tovább, de ezek minden forgatása mélypontjai. Magát kórosan önbizalom-hiányosnak tartja, akinek folyton szüksége van mások megerősítésére azzal kapcsolatban, hogy jól teljesít. Attól tart, hogy ezzel – a saját magát amúgy eléggé fárasztó – viselkedéssel idegesíti a rendezőjét vagy a munkatársait. Valószínűleg ezt csak ő érzi, mert még senkit sem hallottunk panaszkodni.
Daisy Edgar-Jones a film londoni premierjén (Fotó: Dave J Hogan/Getty Images)
Furcsa számára, hogy mióta ismert lett, ő van a középpontban, mivel az alaptermészete szerint inkább megfigyelő alkat. A sok interjú során elsősorban önmagát kell elemeznie és magáról kell beszélnie, miközben rá inkább az a jellemző, hogy ha egy szobába kerül emberekkel, akkor minden figyelmét rájuk fordítja. Ez néha annyira elfajul, hogy olyannyira másokra fókuszál, hogy saját maga „elfelejti” átélni az élményt. Ez persze jól jön neki a színészi munkáknál. Edgar-Jones az alakításaiban nem önmagából, a saját tapasztalataiból indul ki, hanem próbál maximális empátiával közelíteni a karaktereihez, és megértve őket a bőrükbe bújni. Hiperérzékenynek tartja magát, de az ő szakmájában ez inkább előnyös tulajdonság.
Egy magányos lány, aki szereti a Coldplayt
Bár még túl sok filmben és sorozatban nem láthattuk, az már most látszik, hogy szeretik rábízni a kissé különc, nehezen megfejthető, tépelődő karaktereket. A tépelődés már amúgy is az élete része gyerekkora óta. Egyetlen dolog volt csak, amiben teljesen biztos volt: színész akar lenni. Már ötévesen színpadon állt, hétévesen egy iskolai darabban Boleyn Anna szerepében tündökölt. Persze volt némi hátszele, hiszen a szülei szakmabeliek, bár nem színészek. Édesanyja vágó, édesapja pedig a Sky hálózat kreatív igazgatója. Egyke gyerekként odahaza minden figyelmet ő kapott, és szerinte egyáltalán nem volt hátrányára az egykeség. Más gyerekek híján nagyon hamar megtanult felnőtt társaságokba beilleszkedni, és a barátkozás is nagyon gyorsan és egyszerűen ment neki: mivel nem akart egyedül lenni, ha a szüleivel elment valahová, odament az első gyerekhez és megkérdezte, volna-e kedve játszani?
Furcsa módon most rengetegen dicsérik az éteri szépségét, ő önmagát sokáig egyáltalán nem látta szépnek. Tizennégy évesen kezdett el naplót vezetni, amiben az első bejegyzése az volt, hogy:
Csúnya a bőröm, nincs pasim és szeretem a Coldplay-t.
A csodásan fehér bőrét mostanság inkább dicsérni szokták, a Coldplay-jel most nem tudjuk, hogy áll, de az biztosnak tűnik, hogy fiúja éppen nincs. Még 2020-ban szakított az előzővel, Tom Varey-vel, akivel két éve volt együtt, és aki még a párjaként nézhette meg a Paul Mescallal forgatott merész szexjeleneteit. Daisy szerint a helyzet furcsa volt, de a szakításukhoz mégsem ez vezetett, hanem a tény, hogy a lány a Normális emberek után nagyon sok munkát kapott, és szinte semmi idejük nem maradt egymásra.
Daisy Edgar-Jones a GQ címlapján
A csúcson
Az Ahol a folyami rákok énekelnek tovább növeli a színésznő ázsióját. Bár a siker ezúttal elmaradt, és sok kritikus eléggé elbánt a filmmel, a nézők egy része szerette és jól – ha nem is kiemelkedően jól – szerepelt a mozikasszáknál. Daisy Edgar-Jones egyik legnagyobb félelme a Normális emberek sikere után az volt, hogy most van a pályája csúcsán, hirtelen mindenki róla beszél, és biztosan nagyon furcsa lesz és bukásnak fogja megélni, ha a következő projektjei kapcsán már sokkal nagyobb lesz körülötte a csend.
Úgy fest, ettől egy darabig nem kell tartania, hiszen idén menő magazinok (GQ, Elle, Marie Claire…) rakták őt a címlapjukra, és már vannak sztárok, akik azért mondtak igent egy projektre, hogy vele szerepelhessenek egy filmben. Sebastian Stan például kizárólag azért vállalta el a kannibál férfi szerepét a Freshben, mert az ügynöke említette neki, hogy a női főszerepet Daisy játssza majd, akinek a sorozatát Stan is megnézte a pandémia idején. Edgar-Jones kedvenc színésznője Tilda Swinton, és nagy vágya, hogy hozzá hasonlóan ő is igazi színészi kaméleonná váljon. És azt sem titkolja, hogy egyszer majd a rendezést is kipróbálná.
