Gaál Noémi több fronton is helytáll: időjósként és a kereskedelemben is dolgozik, ami sokszor nagy kihívások elé állítja. Főleg a logisztikát nehéz megoldani, ráadásul ez a nyári időszakokra fokozottan igaz.
„Hol a stúdióba szaladok, hol a két üzletet megyek nyitni és zárni, vagy épp bent is maradok a kassza mögött, mert a dolgozók ilyenkor mennek szabadságra. Többnyire erről szólnak most a napjaim, de ez nem panasz, csupán nem fér bele, hogy nyaralásról ábrándozzak – helyesbítve, ábrándozzunk. Merthogy a munkája mellett a párom, Tamás is kiveszi a részét a boltok üzemeltetésben, amiért hálás vagyok neki. Nagy segítség például, ha reggel ő megy oda nyitásra, én pedig indulhatok az ATV-be. Ebből a szempontból is igazi társai vagyunk egymásnak” – kezdte a story.hu-nak az időjós, aki ennyi munka mellett is igyekszik minél több időt tölteni a párjával.
„Heti hat napot reggeltől estig végigdolgozunk, a vasárnapok csak a mieink. Akkor elnyújtjuk az ébredést, kényelmesen megreggelizünk, majd programozunk a családdal vagy a barátokkal, illetve Tamás egyetemista lányával. Mindig öröm, ha mi, hárman – meg a két kutya – nyakunkba vesszük a várost, vagy csak megnézzük a naplementét a Dunánál. Jelenleg ez is jelenti számunkra a feltöltődést vagy a kikapcsolódást. Egyébként Zálit nem csak hétvégente látjuk, hét közben is velünk szokott lenni, ami a praktikus okok mellett – mint hogy közel van hozzánk a munkahelye – talán annak is köszönhető, hogy tényleg jó együtt.”