nlc.hu
Sztárok

Mardoll kézremegése

Nem tudja kontrollálni a kézremegését Mardoll, gyerekkora óta szenved a neurológiai betegségben

Tünetei az évek során egyre erősödtek.

Gyermekkora óta remeg Mardoll, azaz Catherine Dederick mindkét keze, az évek során egyre erősödtek a tünetek – számolt be a Fókusz. Kiderült, hogy a fiatal énekesnő egy neurológiai betegségben szenved, az úgynevezett tremorban, amit örökölhetett, hiszen az édesanyja és a nagymamája is ebben szenvedett.

Mardoll

Mardoll családjában többgenerációs ez a betegség – Forrás: RTL Klub / Fókusz – videó

Elmondása szerint 7-8 éves korában szembesült azzal, hogy nem normális, hogy remeg a keze, emiatt csúfolta is érte a többi gyerek.

Az X-Faktor felfedezettjének a betegsége a színpadon nem szembetűnő, leginkább csak a finommozdulatoknál látszik. Azt meséli, tünetei az évek során egyre erősödtek. Már a hétköznapokban is gyakran kerül olyan helyzetbe, amikor magyarázkodni kell a kézremegés miatt. Előfordult, hogy a boltos azt hitte, túlságosan lecsökkent a vércukorszintje, ezért nem kellett fizetnie a harapnivalóért, amit vásárolt.

Mardollt egyre jobban aggasztja, hogy 25 éves korára ennyire nyilvánvalóvá vált a betegsége. Mint mondja, akkor jelentkezik jobban a kézremegése, amikor látja, hogy mások éppen ezt figyelik, vagy amikor stresszes és fáradt, vagy amikor lemegy a vércukra. 

„Volt egy időszak, amikor zavart és próbáltam gyógyszert is szedni ellene, de úgy éreztem magam, mint egy zombi. De eljött az a pont, amikor beláttam: így születtem, ez én vagyok, nem fog változni” – vallotta be Yvonne Dederick lánya, aki mára már elfogadta a betegségét, az erre irányuló kérdéseket és kritikákat azonban rosszul viseli.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top