Brendan Fraserrel elbánt Hollywood. A színész szó szerint mindenét bevetette A múmia-filmek sikeréért, amelyik akciójelenetet saját maga csinálhatta, azt ő meg is csinálta. Csakhogy benne nem rejtőzött egy sebezhetetlen Tom Cruise: a kaszkadőrmutatványok közben össze-vissza törte magát, tömegnyi sérülést szerzett, melyek hosszú távon fájdalmat okoztak neki, amit csak sok gyógyszerrel, valamint bonyolult, drága és komoly mellékhatásokkal járó műtétek sorozatával tudott helyrehozni.
A műtétek és gyógyszerek mellékhatásaként pedig meghízott, és már nem az a jóképű, izmos, daliás fickó volt, akit megszerettek a nézők. A szerepek elmaradoztak vagy kisebbek lettek, a kisebb szerepekért pedig jóval kisebb gázsi járt, ugyanakkor a gyerektartása és az adósságai a régiek maradtak. Az anyagi problémáit egy kellemetlen pereskedés is súlyosbította, így nyugodtan mondhatjuk, hogy Brendan Fraser utóbbi bő egy évtizede nem telhetett túl jól.
Lehet, hogy sohasem fog már akciójelenetekben ugrálni, viszont a tehetsége és a karizmája még mindig a régi, és ez tűnhetett fel Darren Aronofsky rendezőnek (Fekete hattyú, Rekviem egy álomért) is, aki egyszer már megmentette egy Hollywood által kivégzett színész (Mickey Rourke) karrierjét A pankrátorral, és most meglátta a lehetőséget Fraserben, hogy vele is valami hasonló csodatevéssel próbálkozzon. A színész pedig felvett magára 150 kilónyi műhájat és maximálisan megszolgálta a bizalmat A bálna című filmben, aminek a végét a Velencei Filmfesztivál nagytermében a világpremieren tömegek könnyezték végig.
Nem hisz Istenben, de hisz a megváltásban
A bálna (The Whale) egy megváltástörténet egy nem mindennapi főhőssel. Charlie abból él, hogy kreatív írást oktat online, és a diákjainak minden órán azt hazudja, hogy elromlott a számítógépe kamerája, azért nem láthatják őt. Charlie valójában szégyelli magát, nem akarja, hogy lássák. A férfi ugyanis az elmúlt években közel háromszáz kilósra hízott, egész nap a kanapéján ül, mert alig bír felkelni onnan: a kajarendelés, valamint egy segítőkész régi barátja, Liz tartja őt életben, aki elmegy néha bevásárolni és elintézni neki ezt-azt, és úgy-ahogy rendet tart a lakásában. Charlie már nagyon régóta nem hagyta el az otthonát, sosem megy tovább az ajtajánál, és akkor is csak azért, hogy behozza a futár által ott hagyott kaját.
A férfinak komoly fájdalmai vannak, ne kerteljünk: lassan, de biztosan haldoklik.
Kórházba nem megy, mert betegbiztosítás nélkül képtelen lenne kifizetni az onnan kapott számlát, és inkább meghal, mintsem adósságba verje magát. Amikor már nem számítana rá, felkeresi őt a nyolc éve nem látott lánya, aki időközben undok kamasszá vált, és épp arra készül, hogy az apja fejéhez vágja, hogy annak idején elhagyta őt. Ezenkívül megjelenik az életében egy fiatal misszionárius srác is, aki a fejébe veszi, hogy mindenáron megmenti Charlie lelkét a halála előtt, ha kér ebből a férfi, ha nem. Charlie nem hisz Istenben, de a megváltásban igen, és vágyik is rá: megpróbálja rendezni a kapcsolatait az utolsó pillanatban, amíg még lehetősége van rá.
Brendan Fraser Darren Aronofsky új filmjében
Színpadról a filmvászonra
A bálna Charlie-ja 270 kilós, és nagyon ritka, hogy ennyire elhízott embereket lássunk magunk körül a világban. Márpedig ez elég félrevezető, mivel sokkal több extrémen elhízott ember él közöttünk, mint gondolnánk. Csak ők – ahogy Charlie is – egyáltalán vagy alig mozdulnak ki az otthonukból, így a világ szemei elől elzárva élnek. Több számítás és felmérés is létezik, amik nem teljesen fedik egymást, de az biztosnak mondható, hogy jelenleg Amerika népességének minimum a 3,7, maximum pedig 6,6 százaléka szenved extrém fokú elhízásban. Bár ez a népesség egy jelentős része, mégsem szólnak róluk filmek vagy tévésorozatok, vagy ha mégis, sokszor gúnyt űznek belőlük, mint ahogy a Bölcsek kövére vagy A nagyon nagy Ő tette.
Jóval finomabban ábrázolták a jelenséget az olyan drámákban, mint a Gilbert Grape vagy a Precious, bár ezekben a filmekben nem feltétlenül ez jelentette a fő témát. Ebből a szempontból A bálna igazi hiánypótló alkotás: eddig jobbára csak a jelenség extrém oldalaira kíváncsi reality tv-k mutatták meg, hogyan élhet egy ennyire elhízott ember, most végre egy mozifilm is foglalkozik a témával. Bár azt nem árt előtte tudni, hogy A bálna első körben egy színdarab volt, és a darab megfilmesítési jogaira csapott le Darren Aronofsky, hogy filmet csináljon belőle. Aronofksyt mindig is az emberi létezés sötétebbik oldala érdekelte, még a leghumánusabb filmjeiben is rengeteg a sötétség. Ilyen szempontból A bálna mindenképp újdonságot hoz az életművébe, ugyanis ez az eddigi legreménytelibb munkája.
Jár a megváltás?
A nyitóképet – ezen egy vidéki úton közlekedő buszt látunk – leszámítva a kamera nem hagyja el Charlie lakását, a közel kétórás játékidőben végig vele vagyunk, összesen egyszer fordul elő, hogy amíg a karaktere alszik, két másik karakter kezd el beszélgetni az ő részvétele nélkül. Brendan Fraser szinte az elejétől a végéig képben van, és ugyan a rápakolt százötven kilónyi műháj (!!!) miatt alig lehet ráismerni, a tekintete még mindig a régi, a szemében még mindig ott van az a fajta pozitivitás és életöröm, amiért megszerette a világ. Aronofsky is látja ezt benne, és azt is tudja, hogyan fordíthatja ezt a története és a filmje szolgálatába. Charlie egy olyan ember, aki már tudja, hogy az ő életének vége, és az egyetlen célja, hogy valami jót hagyjon maga után. Hogy pontosan mit, azt talán ő maga se tudja, de minden lehetőséget megragad, hogy így tegyen. Fraser lehengerlő a főszerepben, szinte felismerhetetlenül is nagy szívvel és nagy erővel játszik, de a teljes ötfős szereposztás is remek: a Stranger Thingsből ismert Sadie Sink őserővel hozza az idegesítő tinédzser figuráját, de a legjobb a Charlie barátját, a hatalmas szívű Lizt alakító Hong Chau, aki egyszerre adja vissza nekünk a karaktere óriási dühét, szomorúságát és hatalmas szívét.
A rendező, Darren Aronofsky, Brendan Fraser és Samuel D. Hunter a Velencei Filmfesztiválon (Fotó: Profimedia)
A bálna nagyjából veszi ezt a pár karaktert, és egy hét (öt nap) eseményeibe foglalva mutatja be, hogy mire jutnak egymással. Kaphat-e megváltást valaki, aki egyszerűen elpazarolja az életét? Lehet-e kijavítani azt, ha egy apa nem volt jelen a lánya gyerekkorában? Kaphat-e ezért megbocsátást? És vajon van Isten és túlvilág? Aronofsky nem fél ilyen súlyú kérdéseket feltenni, és mivel egy jó rendező, nem rágja a szánkba a válaszait, inkább csak sejteti azokat, sőt még azt is megengedi magának, hogy időnként humoros legyen. A film biztos, hogy nem mindenkinek való, ahhoz ugyanis túlságosan merész, olykor provokatív és vitaindító, és le merném fogadni, hogy számos támadást fog kapni (már kapott is, ugyanis kövérfóbiával vádolták az alkotókat, amiért nem egy 200 kiló fölötti színészt alkalmaztak, hanem inkább Brendan Frasert maszkírozták el), ráadásul az érzelmességét sokan érzelgősségnek fogják találni. Abban azonban biztos vagyok, hogy egyvalakinek megváltást hozhat A bálna: Brendan Frasernek. Ne sajnáljuk tőle, megdolgozott érte.
A bálna (The Whale) című film várhatóan az év végén vagy jövő év elején mutatkozik be a magyar mozikban az ADS Service forgalmazásában.
