Két évvel ezelőtt a Házasodna a gazda párkeresőjeként próbált szerencsét Mártoni Edina, aki a Séfek Séfe szerdai adásában a főztjével akarta lenyűgözni a rendkívül kritikus zsűrit. Annak idején Szabi gazdát szerette volna meghódítani, de végül elváltak útjaik, pedig még egy luxusnyaralásra is elmentek együtt. Most visszatért a képernyőre, és ismét elmondta, hogy annak idején popószépségversenyt nyert, ám kikötötte, hogy ezt már szeretné lemosni magáról.
Emlékszel még rá?

Fotó: RTL
„Úgy gondolom, hogy ennek az útkeresésnek vannak azért balul elsült részei is. 2016-ban például voltam egy szépségversenyen – ez egy popószépségverseny volt –, amit meg is nyertem. Akkor örültem neki, viszont ezt azért már levakarnám magamról, mert nem jó ómen szerintem harmincévesen” – mondta a főzés előtt Edina.
Az étele egyébként olyan jól sikerült, hogy Arany Kést kapott Wolf Andrástól, ami automatikusan továbbjuttatta a következő fordulóba.