nlc.hu
Sztárok

Gáspár Laci a füredi balhéról

Gáspár Laci a füredi balhéról: „Vártam, hogy a tulaj felhív és elnézést kér a történtekért”

Az énekes és a szórakozóhely tulajdonosa másképp emlékeznek a történtekre.

Két héttel ezelőtt a Redditen kezdett terjedni egy videó, amelyben az látható, hogy Gáspár Laci összebalhézik egy balatonfüredi szórakozóhely személyzetével. Tettlegességig nem fajult a dolog, hangos szóváltások voltak, ám a történtekre mindkét fél másképp emlékszik. Az X-Faktor mentora szerint ő csak reagált a rasszista megjegyzésekre, a hely tulajdonosa szerint viszont Gáspár Laci kezdte az adok-kapokot.

Gáspár Laci

Fotó: RTL Sajtóklub

A Story magazin egyik munkatársa éppen ott volt a helyszínen, a lapnak pedig Laci is megszólalt. „Tisztán emlékszem mindenre. Semmit nem tettünk Nikivel. Ültünk a pultnál, és egyszerűen nem tűnt fel, hogy záróra van. Egyszer csak azt hallom a pultos fiú szájából: ‘Na, most már takarodjatok innen!’ Majdnem bocsánatot kértem, hogy nem vettem észre magam, csak közben leesett, hogy is szóltak hozzám, és mit engedett meg magának ez az ember. Ekkor mondtam, hogy vendég vagyok, és ezt a viselkedést mégis hogy képzeli a pult másik oldalán” – mondta, majd elárulta, várta, hogy hívja a tulaj és meg tudják beszélni.

„Őszinte leszek, én vártam, hogy a tulaj felhív és elnézést kér a történtekért. Vártam, hogy azt mondja, elhatárolódik az alkalmazottja viselkedésétől. Hideg zuhanyként ért, hogy ehelyett nyilatkozgat és így védekezik. Életemben nem történt velem még ilyen, és bevallom, nagyon rosszul esik ez az egész” – részletezte a lapnak az énekes.

További részleteket a ma megjelent lapszámban olvashatsz:

Veréb Tamás a válása után

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top