nlc.hu
Sztárok

Nyolc új taggal bővült a Halhatatlanok Társulata

Alföldi Róbert és Pásztor Erzsi is csatlakozott a Halhatatlanok Társulatához

Nyolc új taggal bővült a Halhatatlanok Társulata.

Idén ismét új tagokat választottak a Halhatatlanok Társulatába. A szakmai kuratórium ajánlása alapján, a közönség szavazata döntött. 2020-ban az ATV keltette újra életre és vállalta a szavazás lebonyolítását, valamint a hagyományos lábnyomok elkészítését és kihelyezését. 2022. szeptember 17-én az Operettszínház előtti Halhatatlanok sétányán ünnepélyes keretek között felavatták a neves elismerést elnyerő művészek lábnyomát. Az esemény házigazdája az ATV műsorvezetője, Rónai Egon volt.

A Halhatatlanok Társulatát a Magyar Televízió egykori kulturális műsor szerkesztősége, a Stúdió kulturális hetilap alkotói, Érdi Sándor és Szegvári Katalin hozták létre 1996-ban, egy portrésorozat ötlete nyomán. A társulat Örökös Tagjait a nagyközönség választja meg azon előadóművészek közül, akikről úgy vélekedik, hogy tehetségükkel, a nemes célok melletti kiállásukkal, valamint a rendelkezésükre álló eszközökkel sokat tettek a kultúráért, a művészetért és a társadalomért.

Alföldi Róbert

Fotó: RTL Sajtóklub

A Halhatatlanok Társulatának új tagjai:

  • Színésznő: Pásztor Erzsi, Vándor Éva
  • Színész: Alföldi Róbert, Dunai Tamás
  • Táncművész: Bozsik Yvette, Mihályi Gábor
  • Operaénekes: Wiedemann Bernadett, Kolonits Klára

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top