nlc.hu
Sztárok

Kajdi Csabát meg akarták zsarolni

„Na, erre mondtam én azt, hogy taka” – megpróbálták megzsarolni Kajdi Csabát

Az ügynökség vezetőjét váratlanul érte annak az ügyvédi irodának a megkeresése, amely pénzt próbált kicsikarni tőle.

Csúnya vége is lehetett volna annak a történetnek, amelybe a közösségi oldalak megmondóembere futott bele a közelmúltban. Kajdi Csabát a modellügynöksége miatt vették célba.

Kajdi Csaba

Kajdi Csaba (Fotó: Instagram)

„Az ügynökségem 2000 óta működik a piacon, tehát 22 éve folytatjuk a tevékenységünk ugyanazzal a névvel. Éppen ezért lepett meg, amikor ennyi idő után megtalált minket egy ügyvédi iroda azzal, hogy jogtalanul használjuk a cégnevet és egy másik cég – amely szintén ezt a nevet használja – nehezményezi ezt” – mondta a 95.8 Sláger FM-en Rádiós Cyla, aki hidegvérrel kezelte mindezt.

„Vannak ilyen irodák, amelyek kifejezetten erre utaznak, hogy kinéznek maguknak egy céget és azt mondják: »Jogtalanul használjátok a cégnevet, mert azt más már használta. Üljünk le megbeszélni, hogy mennyit ér nektek a dolog elsimítása«. Na erre mondtam én azt, hogy taka” – árulta el Kajdi Csaba, aki az első perctől érezte, hogy mindez csak egy ügyesen kitalált zsarolás.

„Egyeztettem az ügyvédünkkel, tudtuk, hogy ha ez egy valódi probléma lenne, akkor nem 22 év után jönne elő. Kértük, hogy mutassák meg a másik, külföldi cég megbízását, felszólítását, hogy lássuk, pontosan ki használja még ezt a nevet és mit is szeretne. Persze erre nem került sor, hónapokra eltűntek. Nyilván ilyenkor arra utaznak, hogy valamennyi pénzt kicsikarjanak, de ez nem jött nekik össze. Nagyon észnél kell lenni az ilyen esetekben is, mert csúnya vége lehet, ha bedől nekik az ember” – mondta a Sláger Reggel műsorvezetőinek, Pordán Petrának és Somogyi Zoltánnak Kajdi Csaba.

A teljes beszélgetés ITT visszahallgatható. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top