nlc.hu
Sztárok

A belga Gabriel herceg élete

Gabriel, a belgák csupa szív hercege, akiből sosem lesz király

Nincs könnyű helyzetben a visszafogott, kimondottan félénk Fülöp belga király. Ha tehetné, minden gyermekét megóvná, ám a legidősebbet, a lányát nem tudja. Belőle egyszer bizony királynő lesz. De mi a helyzet a másodszülött Gabriel herceggel?

A belga király, Fülöp még csak herceg volt, amikor megkérte szerelme, Matild kezét, akivel titokban már három éve randevúzott. Az esküvőt sokan kétkedve fogadták, úgy érezték, hogy pusztán elrendezett házasságról van szó, a kissé hallgatag király esetében. Ám ezek inkább rosszindulatú pletykákon, mintsem tényeken alapuló igazságok voltak. A korábban logopédusként dolgozó, de nemesi családból származó Matild, mind a holland nyelvű flamandok, mind a francia nyelvű vallonok, mind pedig a német nyelvű közösség szívébe belopta magát. Négy gyermekük született az elmúlt két évtizedben: Erzsébet hercegnő 2001-ben, idősebb fiuk, Gabriel 2003-ban, öccse, Emmanuel 2005-ben és legkisebb gyerekük, Leonóra 2008-ban jött a világra.

Aztán 9 évvel ezelőtt, 2013-ban minden megváltozott, amikor Fülöp apja, II. Albert lemondott a trónról. Az új király pedig többszörösen nehéz helyzetbe került. Egyrészt egyszerűen nem érezte magáénak a királyi szerepet, inkább egy visszafogott, hallgatag ember, mintsem egy rivaldafényre vágyó alkat. Másrészt meg kellett birkóznia apja kicsit sem pozitív „örökségével”. A kedves papa ugyanis azután mondott le, hogy egy Delphine Boël nevű nő megjelent a bíróság előtt, hogy apasági keresetet nyújtson be a király ellen. A nő közölte, nem akar pénzt, nem kell neki a rang. Hosszas jogi csatározás után készült csak el a DNS-teszt, melynek eredményeként kiderült, hogy Boël valóban a király házasságon kívül született lánya. Mindez azonban már Fülöp idején történt, így neki kellett találkozni a féltestvérével, és a királyi család nevében kezet fognia vele, és mosolyogni a kamerák előtt. Annak ellenére, hogy Delphine többször kijelentette, nem a pénz vagy a hírnév hajtja, azóta már több tévéműsorban is szerepelt, például a helyi Dancing with the Starsban.

Erzsébet ígérete

Fülöpnek tehát minden oka megvolt rá, hogy igyekezzen megvédeni négy gyermekét a királyság sötét oldalától. Azt hihetnénk, hogy királyi családba születni csak kiváltságokkal és pozitív dolgokkal jár, azonban talán ő tudja a legjobban, hogy egy herceg is ugyanúgy céltáblája a gúnyolódásoknak, mint bárki más. Sokszor megkérdőjelezték alkalmasságát a feladatra, miközben ő nem dönthetett sem az oktatásáról, sem a hivatásáról, egyszóval a sorsáról. Négy gyermekéből hármat sikerül is valamennyire óvni ettől, ám örökösét, Erzsébetet nem tudja. A koronahercegnő most 21 éves. Születése után fogadta el a belga kormány azt a törvényt, melynek eredményeképp már nem az elsőszülött fiú, hanem simán az elsőszülött örökli a trónt. Így bár Fülöpnek született később két fia is, nem ők, hanem Erzsébet az első számú örökös. „18 éves lettem, ezzel beléptem a felnőttkorba. A hazám mindig számíthat az elkötelezettségemre” – mondta 18. születésnapján.

Gabriel herceg belga királyi család

Eleonore hercegnő, Gabriel herceg, Matild belga királyné, Fülöp belga király, Erzsébet hercegnő és Emmanuel herceg (Fotó: Olivier Matthys/Getty Images)

Katonaság után matematika

Második gyermeknek sem könnyű lenni. Miközben az Erzsébet után született Gabriel, vagy ha jobban tetszik, Gábor herceg sokkal jobban védve volt a figyelemtől és a kötelezettségektől, vagy a trónörökösi címmel járó félelmetes jövőtől, addig meg kellett birkóznia azzal is, hogy „örök második”, akiből soha nem lehet uralkodó.  Láttunk már ilyet a történelemben, hiszen Margit hercegnő is, bár a végletekig hűséges volt nővéréhez, II. Erzsébethez, egész életét beárnyékolta, hogy „csak második” lehet a sorban.

Gabriel herceg belga királyi család

Gabriel belga herceg átveszi a kék barett sapkát édesapjától, Fülöp királytól (Fotó: Olivier Matthys/Getty Images)

A belga Gabriel egyébként 19 esztendős. A középiskolai tanulmányait két helyen végezte el, egy brüsszeli római katolikus középiskolában, majd egy nemzetközi gimnáziumban, szintén a belga fővárosban. Jól beszél franciául és angolul, és ki nem találnátok, hogy mi érdekli igazán? Nos, a matematika és a fizikai. Ennek eredményeként az érettségi után be is iratkozott a két tantárgyból egy angol felkészítő tanfolyamra, hogy felvegyék az általa kinézett egyetemre. Ő egyébként az első a családból, aki az Egyesült Királyságban folytatja a tanulmányait. Mégsem lesz egyedül. A spanyol király elsőszülött lánya, valamint a holland király másodszülött lánya szintén az Egyesült Királyságban, pontosban Walesben tanulnak.

Ám az egyetemi éveknek rövid ideig még várniuk kell, ugyanis, mivel a herceg második a trónöröklési sorban, neki is részt kellett venni a Királyi Katonai Akadémia kiképzésén. Ezt egyébként Erzsébet is elvégezte. Gabriel idén szeptemberben fejezte be a hathetes képzést, melynek végén megkapta a kadétoknak járó kék sapkát. Fegyelmet, válságkezelést, katonai fegyverzet ismeretet is tanulnak az itteni kadétok. A képzés célja, hogy a fiatalok megismerjék a hivatalos katonák életét, és elsajátítsák az alapvető katonai ismereteket.

Gabriel herceg belga királyi család
Megnézem
Összes kép (3)

Egy csupa szív herceg

Úgy tartják egyébként, hogy Gabriel igazán csupa szív alkat. A Covid első hulláma alatt egy telefonközpontban dolgozott, amelyet idős, magányos emberek hívhattak fel egy kis lelki támogatásért, beszélgetésért. De emlékezetes pillanat volt az, amikor 2014-ben a korábbi királyné, Fabiola temetésén, megfogta húga, Eleonóra kezét, aki akkor hatéves volt, és simogatással próbálta vigasztalni.

Nyolcéves korától tagja egy cserkészcsapatnak, melynek mára csapatparancsnoka. Gabriel herceg kiskora óta zongorázik, valamint több sportot is űz. Gyakran látni taekwando edzéseken, foci mérkőzéseken, vagy éppen kerékpárra pattanva. De nem veti meg a teniszt, az úszást és a síelést sem. Évekig volt a tagjai egy jégkorongcsapatnak, aminek végül 2019-ben intett búcsút, mert nem tudta összeegyeztetni az edzéseket a tanulással.

Gabriel herceg belga királyi család

Gabriel belga herceg 19. születésnapján

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top