nlc.hu
Sztárok

Királyi családok és a házasságon kívül született gyerekek

A belgáktól az angolokig – Házasságon kívül született királyi csemeték

Lemondásokat, kínos pereket, kikényszerített DNS-teszteket és királyi családok bukását is okozhatják a házasságon kívül született szerelemgyerekek.

Amikor királyi családokról beszélünk, sokan egyből a britekre gondolnak, pedig nem ez az egyetlen uralkodócsalád, ahol zajlanak az események. Ott vannak például a belgák és II. Albert király, aki alaposan felkavarta az állóvizet, akinek korábbi kapcsolatából született lánya a bíróságig is elment, hogy kimondják: a nyugdíjas uralkodó a törvényes apja.

Nőfaló volt, aki imádta a száguldást

II. Albert a hatodik belga uralkodóként vonult be a történelembe. Nem született uralkodónak, ám miután idősebb bátyjának nem született gyereke, így annak halála után, 1993-ban Albertre szállt a korona. Nem volt könnyű gyerekkora, hiszen alig volt egyéves, amikor egy autóbaleset következtében elhunyt az édesanyja, neveléséről a mostohája és a nővérei gondoskodtak. Az 1950-es években szolgált a belga haditengerészetben, volt a helyi Vöröskereszt és a belga olimpiai szövetség elnöke is.

Kimondottan kicsapongó és nőfaló férfiként tartották számon a fiatal herceget, aki szenvedélyesen szeretett motorozni, imádta a sebességet. Édesanyja tragédiája sem tartotta vissza a versenyektől, amelyek alatt több balesete is volt, és súlyos sérüléseket szenvedett. 1959-ben vette feleségül Paula olasz hercegnőt, aki három gyereket szült neki, de Albert nem vett vissza a tempóból. Lánya esküvője előtt is balesete volt, de előfordult olyan, hogy csak tolószékben tudott részt venni egy hivatalos eseményen.

Nőfaló volt, aki imádta a száguldást

Paula belga királyné és II. Albert belga király gyermekeikkel, Asztriddal és Fülöppel (Fotó: Keystone/Hulton Archive/Getty Images)

II. Albertből 1993-ban lett uralkodó és húsz évig, 2013-as lemondásáig volt a belgák királya. Uralkodása alatt hajtotta végre gaztetteit Marc Dutroux gyerekgyilkos, amely miatt az uralkodó keményen bírálta a rendőrséget, a kormányt és az igazságszolgáltatást is. Semmilyen szinten nem tűrte el az idegengyűlöletet és a rasszizmust, és hitt egy erős Európában, az európai közösségekben. Ám ezekről maximum az enciklopédiák írnak, és nem a lapok.

„Ő az apám!”

1999-ben ugyanis egy Delphine Boël nevű nő azzal állt elő, hogy közölte a nyilvánossággal: ő a belga király negyedik gyereke, aki a 60-as években, egy házasságon kívüli kapcsolatból született. II. Albert alaptalannak nevezte a vádakat, és reagálni sem akart rá, de a nő nem adta fel. 2013. június 17-én Delphine megjelent a bíróság előtt, hogy apasági keresetet nyújtson be a király ellen, DNS vizsgálatot követelt. Július 3-án II. Albert rendkívüli ülést hívott össze a belga kormánnyal reggel. Ekkor már sejteni lehetett, hogy az ekkor 79 éves király lemondásra készül, amit július 3-án este be is jelentett a televízióban, és legidősebb gyerekére, Fülöpre hagyta a trónt.

Nőfaló volt, aki imádta a száguldást

Delphine Boël és II. Albert (Fotó: Matthew Fearn/PA Images via Getty Images)

A hivatalos verzió szerint Albert az egészségügyi állapota miatt döntött így, ám sokkal valószínűbb, hogy az 1968-ban született Delphine megjelenése volt oka. A nő közölte, nem akar pénzt, nem kell neki a rang, nem akar a palota erkélyén integetni azokkal az emberekkel, akik évekig elutasították, de bizonyosságot akar arra, hogy a király az apja. A belga bíróság malomkerekei lassan őrültek, és csak 2018 őszén mondták ki, hogy a volt uralkodónak DNS-vizsgálatot kell elvégezni.  II. Albert nem állt kötélnek, egészen a semmítőszékig menetelt, hogy ne kelljen elvégeznie a vizsgálatot. A hosszas jogi csaták azonban a 86 éves uralkodót is megviselték, és végül részt vett a DNS-teszten, melynek eredményeként idén év elején kiderült, hogy valóban ő Boël vér szerinti apja. És igen, ez azt is jelenti, hogy házasságkötésük után 8-9 évvel megcsalta feleségét, Paulát.

Nem áll a törvény felett

II. Albert egészen addig érinthetetlen és sérthetetlen volt, amíg le nem mondott. Onnantól kezdve ugyanis ugyanúgy indítható ellene büntetőjogi, vagy polgári per, mint bárki más ellen.

Kínos találkozó

Bár a korábban képzőművészként dolgozó Dephine állandóan azt hangoztatta, hogy nem kell neki, sem pénz, sem pedig rang, azért csak nem volt elég számára, hogy a DNS-teszt igazolta, Albert az apja. Idén októberben a fellebbviteli bíróságig ment, ahol kimondták, ezentúl belga hercegnőként apja után felveheti a Saxe-Cobourg-Gotha nevet, valamint azt is, hogy gyerekei, Joséphine és Oscar szintén hercegnővé és herceggé válnak. Valamint mindhármunknak jár a királyi fenség megszólítás.

Csak ezt követően, október közepén találkozott először Fülöp belga király és húga, Dephine. A találkozóról a királyi család hivatalos oldalain jelentek meg részletek. A hosszú, de nagyon hivatalos beszámolóból kiderül, hogy a király és húga hosszan beszélgettek az életükről, arról, ami közös bennük és megfogadták, hogy a jövőben igyekeznek szorosabbra fűzni a kapcsolatukat. Bár, amilyen távolságtartás megfigyelhető az írás melletti fotókon, inkább tűnt ez egy kötelező, hivatalos látogatásnak…

Ki örökli a trónt?

Mivel Dephine a legfiatalabb gyereke Albertnek, így sem ő, sem a gyerekei nincsenek az élmezőnyben az öröklési rendben. Ráadásul Fülöp királynak már van négy gyereke, közülük a 19 esztendős Erzsébet a legidősebb. Születése előtt az országban egy új törvényt fogadtak el a trón öröklésével kapcsolatban, amely értelmében az elsőszülött örökli a trónt, függetlenül a nemétől. Így – bár Erzsébetnek vannak fiútestvérei – a 19 éves koronahercegnő lesz majd Belgium első királynője.

Van ez így…

Nem II. Albert egykori belga király az egyetlen, akinek törvényen kívüli gyermekekkel kellett szembenéznie.

2+2 Monacóban

Ott van például névrokona, II. Albert monacói herceg, akinek mindig csak a két ikergyerekéről beszélünk, hiszen ők születtek a házasságából, ám vannak házasságon kívül született gyerekei is. Egy amerikai pincérnő az anyja az 1992-ben született Jazmin Grace Grimaldinak, aki csak a DNS-teszt után, 2006-ban vehette fel apja családnevét.

Nicole Coste az Air France légitársaság légiutas-kísérője volt, amikor 1997-ben megismerte Albert herceget. Évekig folytattak viszonyt, aztán a nő 2003-ban teherbe esett. Bár a herceg látogatta a fiát és Nicole-t is, hivatalosan nem vállalta fel őket, így a nő kiteregette a történetüket a lapoknak. Ezután indult egy „mindenki perel mindenkit” időszak, amelynek Alexandre lett a legnagyobb vesztese. Bár elismerte őt az apja, és majd részesül az örökségből is, szinte alig lehet látni az uralkodó mellett.

Már Albert apja sem volt feddhetettlen

De térjünk vissza kicsit Belgiumba! II. Albert édesapja, III. Leopold király megházasodott azután, hogy első feleségét 1935-ben egy autóbalesetben elvesztette, az új párja mellett szeretetőt is tartott. Liselotte Landbeck osztrák korcsolyabajnok nővel volt viszonya, aki ekkoriban már házas volt. A románcból született Ingeborg Verdun most 79 éves.

Már Albert apja sem volt feddhetettlen

III. Leopold király és Liselotte Landbeck (Fotó: Willem van de Poll, Wikipedia, Getty Images)

Eduárd és Churchill anyuka románca

VII. Eduárd brit királynak is voltak házasságon kívül született gyerekei. II. Erzsébet dédapja 1901–1910 között uralkodott, és bizony több mint ötven szeretője volt a felesége mellett, köztük Winston Churchill anyja. Feltételezések szerint a királynak több, házasságon kívül született gyereke is akadt, ám soha nem ismerte el őket. Felesége hét gyerekkel ajándékozta meg, ám az egyik még kiskorában meghalt.

Anna hercegnő férjének harmadik gyereke

II. Erzsébet vagány lánya, Anna hercegnő kétszer volt házas. Első férje Mark Phillips kapitány volt, akitől két gyereke született. Ám még a válásuk előtt, a férfinak volt egy egyéjszakás kapcsolata egy Heather Tonkin nevű ausztrál asszonnyal, aki teherbe esett. Phillips azt akarta, hogy Tonkin vetesse el a gyereket, a nő erre nem volt hajlandó. A kislány a Felicity nevet kapta, és féltestvére Zara Tindallnak és Peter Phillipsnek, akik a királynő unokái.

Mark Phillips kapitány és egykori szeretője Heather Tonkin (Fotó: Getty Images)

Mark Phillips kapitány és egykori szeretője, Heather Tonkin (Fotó: Getty Images)

Akikről ritkán olvashatunk!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top