Megyeri Csilla és Molnár Zsolt lettek 2022 Nyerő Párosa: „Örülünk a pénznek, de a díj eszmei értéke felülír mindent”

Takó-Bencze Vivien | 2022. Október 15.
Zsolti és Csilla végig keményen küzdöttek, és nem csak a játékokban, de emberileg is jól teljesítettek.

Megyeri Csilla és Molnár Zsolt lettek 2022 Nyerő Párosa. Eleinte nem úgy sikerültek a feladatok, ahogy azt eltervezték, viszont a műsor felénél magasabb fokozatra kapcsoltak és onnantól szinte minden versenyben az első háromban végeztek. Csilla azt mondja, nagyon szerettek volna győzni, de már előzetesen is reális elvárásaik voltak magukkal szemben.

„Úgy mentünk neki a műsornak, hogy ne mi legyünk az első kiesők, mert az nem túl jó érzés. Tisztában vagyunk a képességeinkkel, eddig akármilyen páros műsorban voltunk, kiemelkedően teljesítettünk. Őszinte leszek, a TOP3-ba vártuk magunkat és egy idő után szerencsére magunkra találtunk, jól szerepeltünk. Az utolsó feladatnál pedig csak azon múlt, hogy milyen kitartóak vagyunk” – kezdte az nlc-nek az üzletasszony, aki kifejezetten várta a vizes játékot.

Fotó: RTL

Örültem ennek a feladatnak, minden évadot néztünk és az utóbbi években ez volt az utolsó megmérettetés. Rendszerint ültem a tévé előtt és csodálkoztam, hogy hogyan bírják ki ezt. Szerintem sok mindent elárul egy kapcsolatról, hogy ezt a feladatot hogyan teljesítik. Szimbolikusan a párkapcsolatot is jellemzi: ha bekerülsz a viharba, ki tudsz-e jönni belőle úgy, hogy közben együttműködsz a szerelmeddel. Ha át tudod vészelni a vihart, akkor szintet lép a kapcsolat. Ahogy eddig, most is a fiúk tartották a lányokban a lelket, remegett az egész testem, nagyon fáztam, de Zsolti végig támogatott. Már az elején arra gondoltam, hogy hogyan fogom ezt kibírni, de Enikőék gyorsan feladták, így nem kellett sokáig ott állnunk.

Csilláék a játék előtt latolgattak, hogy vajon kitől kapnak majd szavazatot a végső szimpátiaszavazáson. Bejöttek a számításaik, azonban volt egy meglepő fordulat, egy voks, amire nem számítottak. „Madár Vera és a párja, Richárd kérdőjelesek voltak számunkra, hiszen csupán négy napot töltöttek a villában. Akkor még mindenki jóban volt mindenkivel, ezért volt kérdés, hogy kivel jöttek ki a legjobban. Zsoltival bíztunk benne, hogy megkedveltek minket és szerencsére bejött a számításunk, hiszen az ő szavazatukon múlt a győzelmünk. Ha Daniékra teszik a voksukat, akkor ők nyertek volna, mert több pénzük volt” – emlékezett vissza az üzletasszony, aki elárulta, a megnyert összeget a leendő házukba fordítják, amit már gőzerővel keresnek.

Fotó: RTL

„Csaknem 6 millió forintot nyertünk, amit egy az egyben a házunkra fordítunk. Már másfél éve nézegetjük a hirdetéseket, de most olyan magasak az árak, hogy nem éri meg venni. A félretett pénzünk és a nyeremény mellett pedig hitelt kell felvennünk, amelynek most szintén nagyon rosszak a feltételei, így várunk vele egy kicsit. Továbbra is Budapest agglomerációjában szeretnénk élni, itt keresgélünk a környéken.”

Csilláék örülnek a nyereménynek, de azt mondják, számukra a legfontosabb mégis a díj eszmei értéke. „Nyilván jól jön a pénz, de az, hogy 2022 Nyerő Párosának mondhatjuk magunkat, felülír mindent. Nagyon vágytunk erre a címre, megmutattuk magunknak is, hogy mire vagyunk képesek a másikért. Igaz, vannak vitáink, de kitartunk egymás mellett, nem futamodunk meg az első problémánál. A mai generációból egy részéből nagyon hiányzik ez a törekvés, sokan már az első nagyobb vitánál válnak vagy szakítanak, pedig minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek.”

Csilla és Zsolti többször beszéltek az esküvőről, de ez jelenleg a lista legalján van. „Nemrég voltunk egy gyönyörű esküvői fotózáson, ilyenkor azért eszembe jut, hogy szívesen öltöznék már élesben is menyasszonyi ruhába, ám tudom, hogy egy nagy lagzi elképesztő összegbe kerül és most nem akarunk erre költeni. Mindketten olyanok vagyunk, hogy ha valamit csinálunk, azt csináljuk rendesen, a lagzink is ilyen lesz majd.”

Az üzletasszony nagyon jó viszonyt alakított ki a villalét alatt Lotfi Begi feleségével, Rékával és Béci párjával, Norinával is. Sokat beszélnek, találkoztak is már többször, Hódi Pamelával pedig ugyanolyan jó a kapcsolata, mint a beköltözés előtt. „Madár Verával is szoktam beszélgetni, de sajnos személyesen még nem tudtunk találkozni a finálé óta. Már az első napokban lehetett érezni, hogy kivel vagyunk egy hullámhosszon, velük a mai napig jó a kapcsolatunk.”

Van azonban olyan is, akiben nagyot csalódott. „Egyértelműen Bea a legnagyobb csalódás számomra, a villában egyáltalán nem azt mutatta, amit utólag a képernyőn látok. Mindig poénkodott, jófejkedett velem, aztán amikor kettesben maradtak Danival, akkor kibeszélt a kamerák előtt. Patrikban is nagyot csalódtunk, főleg Zsolti, teljesen másképp ismerte meg. De ez a múlt, túlléptünk ezeken a dolgokon.”

Fotó: RTL

Csilla végezetül elmondta, rengeteget köszönhet a műsornak, hálás, amiért részt vehetett a produkcióban. „A párkapcsolatunk is rengeteget fejlődött, nyertünk egy jókora összeget és a vele járó díjat, de amiért a legjobban hálás vagyok, hogy az emberek megismerték az igazi személyiségemet. Számos üzenetet kaptam, amelyben azt írták, hogy teljesen másnak képzeltek el és pozitívan csalódtak, amikor láttak a műsorban. Nagyon sokan megszerettek, akiknek – és most szó szerint mondom – korábban futkosott a hideg a hátukon, amikor megláttak. Nekem ez egy elképesztő visszaigazolás, hogy továbbra is ilyen maradjak. Nálunk nem volt manír, önmagunkat adtuk, még ha néha kicsit hangosak voltunk is, semmi szükség nem volt az álarcra.”

Exit mobile version