Király Linda minden párját az eljegyzés után hagyta el

F.C. | 2022. Október 17.
Az énekesnő szerelmi életét vesézték ki a NőComment! vendégei.

Király Linda már több alkalommal is a házasság kapujában volt, amikor úgy döntött, hogy kilép. „Három kapcsolatom volt. Mindegyik nagyon hosszú volt, vagy 8 év vagy 10 év, és mindegyik megkérte a kezemet” – árulta el a NőComment! vasárnapi adásában a 39 éves énekesnő, aki nem tudott erre magyarázatot adni. „Nem tudom, hogy ez miért van” – vallotta be.

Király Linda már többször „elmenekült” az esküvő elől – Fotó: Sajtóklub

A NőComment! vendégei megpróbálták elemezni Linda korábbi kapcsolatait.

„Úgy voltam vele, ráadásul azt is tudtam nagyon jól, hogy akkor alakult ki az egészségügyi állapotom. Nem szeretem azt a szót, hogy betegség. Úgy éreztem, hogy muszáj egy picit magammal foglalkozni. Változásra van szükség, hogy ezt helyrerakjam. Még nem sikerült, de dolgozom rajta. De mindegyik kapcsolatomban én fullosan úgy voltam benne, mint egy házasság, tehát együtt éltünk, főztem, takarítottam, vigyáztam rá” – mesélte Király Linda.

Az Ázsia Expresszben is bizonyító énekesnő arról is beszélt a műsorban, hogy milyen férfit látna szívesen maga mellett: „Nekem nincs típusom. Legyen humora, tudjunk jókat beszélgetni, utazzunk, és az alapvető, hogy szeressen”.

Exit mobile version