Nini és Gergő már a Celeb vagyok, ments ki innen! első napjaiban közel kerültek egymáshoz, amikor is egy vihar miatt a lány a fiú ágyában keresett magának menedéket. Janicsák Veca hamar kapcsolt, és úgy döntött, összehozza a fiatalokat.
Ahogy telik az idő, egyre közelebb kerül egymáshoz a két játékos, így amikor alkalmuk van rá, keresik egymás társaságát. Most viszont a táborlakókat két csapatba osztották, ami lehet, hogy megtöri a kibontakozó románcot. A fiatal divattervező sírva fogadta, hogy a gazda nem lesz már a közelében.
„Szakítanunk kell. Vége a románcunknak – mondta kissé viccelődve Nini a búcsúzkodásnál, de végül csak sírásban tört ki. – Nekem kajak hiányzik a Gergő. Mi azért minden téren jóban lettünk, szóval nem tudom azt mondani, hogy csak az érzelmi támogatás hiányzik, mert nem, maga az ember.”
Nini hozzátette, nagyon összeszokott a gazdával, de most egy új helyzetet kell megszoknia a dzsungelben.