nlc.hu
Sztárok

Fluor Tomi-interjú: „Hozzászoktam már ehhez a szabadsághoz”

„Hozzászoktam már ehhez a szabadsághoz, úgyhogy nehezen adnám fel” – Fluor Tomival beszélgettünk

Nem túlzok, amikor azt mondom, hogy ezt az interjút július óta szervezem, és bár Karácson Tamás, vagy ahogyan a legtöbben ismerik, Fluor Tomi azt állítja, hogy picit belassult, igazából a naptárját elnézve csodaszámba megy, hogy végre sort tudtunk keríteni erre a beszélgetésre.

Hogy vagy? 

Őszintén, megnyúzott a szezon. Kicsit elszámoltuk magunkat, mert a klipforgatásokat és a premiereket is beraktuk a szezon közepére, ami úgy nézett ki, hogy három napot felléptünk, kettőt forgattunk, onnan rohantam az előző klip premierjére, interjúkra, majd már a következőt véglegesítettük, forgattuk. Idén négy klip jött ki összesen, és ezek pont mind májustól.

Mikor aludtál? 

Nagy alvó vagyok. (nevet)  

Pedig a naptáradat elnézve erre szinte sosincs időd… 

A legdurvább idén nyáron az volt, amikor húsz órát nyomtunk két nap alatt, mert Romániában léptünk fel. Tehát tíz óra oda, aztán koncert, alvás, majd tíz óra vissza. Kellett három-négy nap mire kihevertem azt a sok kanyart.

Hány koncertetek volt idén? 

Úgy nagyjából ötven.  

És emellett még szóló bulikat is vállaltál… Elképzelni nem tudom, hány órából áll neked a nap. 

Húzós volt, majd át kell gondolni ezt egy kicsit. Volt, hogy másfél óra Wellhello után lementem a színpadról, és 20 perc múlva már a következő bulit toltam. Imádtam, nyomattuk a 2010-es évek eleji retrót, de ez tényleg alaposabb átgondolást igényel a jövőben.  

Fluor Tomi

Fotó: Neményi Márton

Belegondolni is sok. Hogyan lehet ezt a feszített tempót bírni? 

Elárulom, hogy régebben jobban bírtuk. Lehet, hogy ennek köze van ahhoz, hogy fiatalabbak is voltunk, de szerintem azért a Covid kicsit visszavetett minket, mert hát legutoljára 2019-ben volt teljes szezon, akkor lehetett menni és vadulni igazán. 

Az az érzésem, hogy belekényelmesedtünk a rutinba kicsit a pandémia alatt. Mosok, teregetek, mosogatok, locsolok, gazolok, onnan veszem észre, hogy sokat megyünk, hogy már nincs tiszta ruhám, és nagyon ki kell találni a szettet. 

Ezt azért nehéz elképzelni rólad. 

Pedig nagyon adom. Ezeket a Covid alatt megszerettem, méghozzá olyannyira, hogy igényem van rá, hogy csináljam. Megnyugtat, érzem, hogy rend van körülöttem.  

Változtatott máson is a vírus? 

Megtanultam pihenni, ami nekem előtte nem ment. Ebben a helyzetben rá voltam kényszerítve, hogy elfogadjam, megérdemlem a töltődést, korábban mindent addig erőltettem, míg be nem fejeztem. Itt viszont megtanultam, hogy sokszor egy-egy szövegnek is jót tesz, ha néhány napig pihentetem, és nem gondolok rá. Nyilván az is lehet, hogy öregszem, és fáradok, de ez tényleg olyan volt, amit tanulnom kellett. 

Ha már öregedés, azért ne felejtsük el, hogy ez az interjú, még augusztusban a születésnapod apropóján készült volna. Milyen érzés volt a 35-t betölteni? 

Amikor gyerek voltam azt gondoltam, hogy már milyen komoly bácsi leszek. Egyébként észrevettem, hogy néha adok ki olyan hangokat, amit kisfiúként csak nagypapa hangnak hívtam. (nevet) Fizikailag azért már kevésbé szórakoztató, mint huszonöt évesen. Kimerítőbb a fesztiválozás még azzal együtt is, hogy valójában a backstage-ben ülünk, mielőtt felmegyünk a színpadra, aztán onnan át a kocsiba. Elég ritkán van az, hogy ott is maradunk és akkor buli van.  

Fluor Tomi

Fotó: Neményi Márton

Tartasz az öregedéstől? 

Pont ezt beszéltük a haverokkal, hogy a mi generációnk már nem úgy öregszik szerintem.

Mi leszünk azok, akik 50-60 évesen is simán elmegyünk majd longboardozni a tengerpartra napszemüvegben. Attól nagyon fáznék, hogy keserű öreg legyek, aki nem érti az új dolgokat. Szerintem jobb tartani a lépést, és én tartom is.

Nincsenek nagy rácsodálkozásaim, ami részben annak is köszönhető, hogy egy csomó fiatalabb arc vesz körül a munka során.

Mondhatjuk, hogy bizonyos tekintetben mentorálod őket? 

Nem titkolt tervünk Diazzal, hogy a tehetséges fiatalokat, akiket érdekesnek találunk, felkaroljuk, szerintem a kiadónak is lesz hosszútávon egy ilyen szerepe. Sok ilyen fiatal van egyébként. Az egyetlen oka, hogy nem mentünk még bele ennél mélyebben, hogy nem volt rá időnk, ígérgetni meg senkinek nem akartunk. Vannak már persze olyan arcok, akikben gondolkodunk. Nekem izgalmas minden új szín, minden új meglátás, azért is csinálunk egy csomó feat-et, hogy ezeket kipróbáljuk. Ez nem egy ilyen önzetlen jócselekedet, hogy majd én kinevelem az új generációt, folyamatosan tanulunk egymástól. 

Kicsit kanyarodjunk vissza ahhoz a bűvös 35-höz? Kicsi Tomi ilyennek képzelte? 

Volt egy foglalkoztató füzet, amibe bele kellett rajzolni, mi leszel, ha nagy leszel.

Én egy sapkás csávót rajzoltam a mikrofon elé, ami így visszatekintve elég vicces. Úgyhogy álmodtam róla, de még annál is jobb lett, mint amit képzeltem. 

Nyolc éve alakult a Wellhello. Merre tovább? 

Szerintem mindig van hová fejlődni, abszolút rajta is vagyunk. Általában három-négyévente van igényem arra, hogy megújuljunk. Nem elégszem meg azzal, hogy úszunk a langyos vízben, ezért csináljuk például a Parkokat is évről évre ilyen eszementre. Diaz nevében is mondhatom, hogy mi ezekért a pillanatokért élünk. 

Fluor Tomi

Fotó: Neményi Márton

Azt azért említsük meg, hogy a fellépéseitek a Budapest Parkban egyedülállóak. 

Igen. Mindenki azt gondolja, hogy fellépünk, és utána lapátoljuk a pénzt, de ez azért nagyon nem így van. Ezek költséges bulik, csomószor már négy-öt hónappal korábban el kell kezdeni legyártatni valamit, de olyan is van, hogy le kell fújni egy elképzelést, mert nem működik. Egyszer például egy nagy átlátszó labdában akartuk Diazt begurítani a színpadra, csakhogy ezekben a labdákban másfél percnyi levegő van, úgyhogy kicsit kellemetlen lett volna. Hozzáteszem tört már el bordám, és volt, hogy egy centi választott el egy gerincsérüléstől, de nyomtam már le törött lábbal is Parkot, mert hajtott az adrenalin. Volt azért az elmúlt hét évben néhány történetünk itt, de mindig óriási élmény volt. 

Volt olyan, amit nem szívesen vállaltál be? 

Volt, hogy egy kötélen kellett lecsúszni egy nagyon magas konténer tetejéről a színpadig, miközben kaszkadőrök üldöztek, ott az első próbán tíz percet kellett állnom a magasban, mert tériszonyos vagyok, és nem mertem lecsúszni. Végül elértem az átkattanási pontig, lecsúsztam egyszer, kétszer, háromszor és a negyediknél már ment simán. Aztán olyan is volt, hogy hiába jöttem bele lelkileg, a végén egy apró hiba miatt egy frissen törött bordával kellett lenyomnom a koncertet.

Mit gondolsz, mennyiben fog a csapatdinamikán változtatni, hogy Diazéknál megszületett a baba

Azt gondoltam, hogy na, akkor egy időre esélyesen elfelejthetjük a munkát, de nagyon lelkes, már összerakta az új stúdiót, és nagyon sokat ad neki a gyerek. Bár egyelőre jól alszik, szóval még változhat szegény Diaz energiaszintje, ha ez a helyzet változik. (nevet)

Ezek szerint nem nyomaszt, hogy te még nem tartasz itt? 

Ha nyomasztana, tettem volna lépéseket érte, de eddig sem volt ez a fő prioritás számomra, és most sem lett az,

hiszen a közben eltelt évek nem a gyerekvállalási kedvet erősítették bennem. A világ jelenlegi állása elszomorító, nem alapoznék a következő 20-30 évre.

Egyre kevesebb a demokratikus állam, a független médium, erősödnek a szélsőségek, háborúzunk és örülünk, ha épp nincs valami új világjárvány a nyakunkon. Nem azt mondom, hogy emellett senkinek nem lehet gyereke, sőt. Lehet, hogy pont ez kapcsol le valakit az aggodalomról, és mondjuk feltölti az, hogy a kisgyerek a homokozóban vicceset csinál és ránevet. Ebben van erő. 

Fluor Tomi

Fotó: Neményi Márton

Nem is terveztél családot? 

Dehogynem, és most sem zárom ki, hogy talán a jövőben egyszer nekem is legyen. Ugyanakkor hozzászoktam már ehhez a szabadsághoz, úgyhogy nehezen adnám fel

Mi a helyzet a szerelemmel? 

Hullámzom, van amikor jobban vágyom rá, van amikor kevésbé. Most így különösebben nincs meg bennem az indíttatás, nem keresem tudatosan. Annak semmiképpen nem látom értelmét, hogy csak azért legyen mellettem valaki, hogy legyen mellettem valaki, mert egy rossz kapcsolatban kevesebbek vagyunk ketten, mint külön egyedül. Ráadásul én igénylem is a „magányt”, így, hogy a munkám nagy részét itthon végzem, nem egy irodába járok be, és a szövegírás sem egy olyan kreatív művelet, amit be lehet szorítani a napi rutinba fix órák közé. Az életformám más, és ebből – teljesen jogosan – szoktak is konfliktusok adódni, ha valaki 8-tól 5-ig dolgozik, ezt nehezen érti meg.

Szóval jelenleg nem teszek ki ennek senkit. Arról nem beszélve, hogy így onnan tudom folytatni a Netflixen a sorozatokat, ahol abbahagytam, nem kell a csajomra várni. (nevet) Viccet félretéve a szerelemnek van egy mélysége, egy szentsége, ami sokkal nagyobb és izgalmasabb lelki kötődést jelent annál, hogy megpróbáljam beerőltetni oda, ahol nincs vagy hogy annak becézzek egy kezdeti fellángolást, esetleg ami még rosszabb, a langyos vizet.

Itthon képzeled el a jövődet? 

Szeretném, ahogy azok a barátaim, exeim is szerették volna, akik kénytelenek voltak lelépni innen. 

Azon kevesek egyike vagy már a művészvilágban, aki vállalja nyilvánosan is a véleményét. 

Kapok is érte büntetést rendesen. Lejárató cikkek, letiltások, egyéb finomságok… Egyébként hozzáteszem,

szerintem magamhoz képest még visszafogott vagyok, tehát amennyire ez engem bosszant és nyomaszt, az sokkal nagyobb és mélyrehatóbb. Én akkor szólalok meg, amikor lelkileg már annyira bánt, hogy nem bírom magamban tartani.

Napi szinten állhatnék bele a dologba, viszont nem akarom a kreatív energiáimtól elvenni az időt azért, hogy fizetett trollokkal, megvezetett emberekkel vagy épp propagandistákkal harcoljak.

Fluor Tomi

Fotó: Neményi Márton

Van egy kép rólad az emberek fejében, ami köszönő viszonyban sincs azzal, amilyen ember te valójában vagy. Ezt hogy viseled? 

Nem akarok senkinek megfelelni. Akit érdekel, hogy ki vagyok, az utána tud nézni a social felületeken, meg tudja hallgatni a dalokat. Persze lehet, jobban zavarna, hogy valaki hülyegyereknek gondol, ha közben nem zenélnénk több tízezres embertömegeknek nyolc éve a Wellhellóval. Nem kell, hogy mindenki szeressen, nem érint meg, ha valaki zsigerből leír valamilyennek, mert ez nem az én problémám.

Ennél érzékenyebbnek tűnsz. 

Jó, persze, van, amikor sérti az igazságérzetem, hogy direkt nem értik az iróniát vagy belemagyaráznak hülyeségeket a tetteimbe, de most ilyen időket élünk. Alapból a hergelésnek köszönhetően ellenségesek lettek egymással szemben az emberek és egy részük elvan a saját buborékjában, szóval kifejezetten meg is zavarja, ha valami a sztereotípiákkal ellentétesen történik. Alapból az átlag kommentelő szemében az, hogy bárki érdemből ért el volna valamit, az teljesen kizárt. Kárpótol a támadásokért, hogy ennyien szeretik és értik amit csinálunk (a napokban ugrotta meg a Wellhello a 40 milliós letöltést a Spotify-on – a szerk.).

A Mizut kérik még tőled? 

Évek óta nem nyomtam már, mert a Wellhello csak úgy működhetett, hogy átpozícionáltam magamat. Aztán azt vettem észre, hogy körülbelül lincshangulat van a koncerteken, annyian követelték a Mizut – erre jók ezek a szóló bulik, mert ott meg tud szólalni –, aztán rögtön jött, hogy akkor legyen újra feldolgozva a Partyarc.  

Most pedig a Gecigránát van soron. 

Igen. Közben megszületett a karácsonyi verzió is, szinte már napi szinten kapom, hogy na mikor fog már kikerülni, rágják a fülemet, pedig még nincs karácsony. Vicces, hogy újra meg újra lefutnak köröket dalok, a TikTok létezése óta különösen.

Fluor Tomi

Fotó: Neményi Márton

Min dolgozol, mire számíthatunk tőled a közeljövőben? 

Elsősorban a Wellhello van fókuszban, mint mindig. Tervezünk egy új csapatot, de erről még nem szeretnék beszélni. Annyit mondhatok, hogy izgalmas lesz, és egy régi álmom válik vele valóra. Egy kötetlen beszélgetős podcaston még agyalok, de egyelőre még ez is csak terv, nem akarok olyanba belevágni, amit nem teljesen én csinálok. Ha van egy elképzelésem, azt szeretem magam végig vinni, másképp nem érzem a sajátomnak, nem tudom úgy szeretni. Csomó olyan téma van, ami szerintem sokak számára érdekes lehet, és ami máshol nem tud megjelenni. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.