nlc.hu
Sztárok

Párharc: ordítozott egymással Csoki és Evelin

Párharc: Csoki ordított Gáspár Evelinnel

Csoki eléggé felidegesítette magát Evelin kérdésein.

Sofi és Tücsi, valamint G.w.M és Kulcsár Edina párbajáról utóbbi hagyta el vesztesen a villát. Amikor választaniuk kellett, hogy kivel küzdenének meg, Gáspár Evelinék már biztosak voltak benne, hogy ők mennek, végül mégsem így lett. Amikor lezajlott a párbaj és a párok visszatértek a villába, Evelin megkérdezte Csokitól – aki nem tudta eldönteni, kit várna vissza jobban –, hogy mégis kinek szurkolt.

Gáspár Evelin vs Csoki

Fotó: TV2

Csoki azt mondta, mindkét párnak, hiszen megszerette őket. „Nem annyira értem, hogy mit képviselsz. Egyszer ide csapódok, aztán oda, egyszer A-t mondok, aztán B-t” – mondta Evelin, mire Csoki csak annyit reagált, hogy ő nem szeret választani.

Ne kérdezzenek már fel

– mondta ordítva Csoki, a barátnője próbálta nyugtatgatni, hogy nem kell kiabálni. „Normális ember módjára próbáltam kérdezni, nem emeltem fel a hangom, a párom nem emelte fel a hangját. Légy szíves, tartsuk magunkat ehhez. (…) Akkor én egy hülye vagyok, meg a párom is” – válaszolt Evelin, majd otthagyták Csokiékat az étkezőasztalnál.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top