nlc.hu
Sztárok

Dolph Lundgren élete és barátnője

Esküvőre készül a 65 éves Dolph Lundgren

Kétféle emberrel találkoztam, amikor közöltem, hogy Dolph Lundgren 65 éves lett november 3-án. Az egyik azt tette hozzá, hogy „még csak”, a másik pedig úgy reagált, hogy „már”? Akárhogyan is, a szőke izompacsirta bizony 65 szál gyertyát fújhat el a tortáján.

A kis Hans (ugyanis ezen a néven született – a szerk.) Svédországban született, és ott is nőtt fel két nővérével és öccsével együtt. Anyjuk nyelvtanárként, apjuk pedig mérnök-közgazdászként dolgozott. Látszólag tökéletes, polgári éltet éltek, a valóság azonban közel sem volt ennyire idilli. A színész ugyanis sok-sok évvel a gyerekkora után azt nyilatkozta, hogy apja tele volt frusztrációval, amit feleségén és két fián vezetett le, így a családban rendszeres volt a fizikai bántalmazás. A ’70-es években tanult az Egyesült Államokban és hazájában, Svédországban, közben pedig két évet töltött a svéd tengerészgyalogság kötelékében is. Közben nyert egy Európa-bajnoki címet karatéban is. 27 évesen szerzett mesterdiplomát Ausztráliában, és hinnéd vagy sem, de vegyészmérnök lett a végzettsége.

Ekkor még egyáltalán nem volt képben az életében a színészkedés. Előfordult, hogy az egyetemi évei alatt inkább kidobóként dolgozott. A diplomázása után a Massachusetts Institute of Technologyn kapott kutatói munkát. Ebből viszont már nem lett semmi. A tudományt ugyanis padlóra küldte a szerelem. Mielőtt elfoglalta volna új pozícióját, a 160-as IQ-val megáldott Lundgren összejött Grace Jones modellel, aki megkérte, hogy tartson vele New Yorkba, ahol be is ajánlotta néhány filmes szerepre.

Dolph Lundgren

Grace Jonesszal (Fotó: Ron Galella/Ron Galella Collection via Getty Images)

Egy feláldozható ember házassága

Ez az új élete indította el a filmes pályán. Bár több filmben is szerepelt, az ismertséget az 1985-ös Rocky IV hozta meg számára, amiben Stallone ellenfelét alakította. Ez volt az az év is, amikor botrányhős barátnőjével együtt, meztelenül pózolt a Playboy magazinban. A siker jött, a szerelem viszont elillant. 1987-ben aztán felajánlották neki a főszerepet a He-Man – A világ ura című filmben. Amennyire sikeresek most a képregényhősökről készült mozik, annyira nem voltak azok akkoriban. Ráadásul a sikert attól várták, hogy a minél izmosabb, babaolajjal agyon kent férfi főszereplőre egy zsebkendőnyi ruhát adtak. „54 éjszakát forgattunk, és közben akkora volt a jelmezem, mint egy bélyeg. Majdnem megfagytam. Ettől függetlenül szép emlékeim vannak” – emlékezett vissza 30 évvel később a színész.

Dolph Lundgren

Fotó: Roger Ressmeyer/Corbis/VCG via Getty Images

1994-ben Lundgren megállapodott, és feleségül vette akkori barátnőjét, a divattanácsadó és ékszertervező Anette Qviberget. Ekkor már négy éve dúlt köztük a szerelem, és házasságuk második évében meg is született első lányuk, Ida, majd hat évvel később, 2002-ben Greta.

Ekkor azonban Lundgren karrierje, mondhatni, megfeneklett. A Rocky IV. után két emlékezetes filmet forgatott, az 1991-es Leszámolás Kis-Tokióbant, valamint az 1992-es Tökéletes katonát. Az A-kategóriás filmek világába a 2010-es The Expendables – A feláldozhatók című mozival tért vissza, melyben több korosodott kollégájával együtt mentette meg a világot. Ám ezt követően is olyan nevetséges filmekben vállalt szerepet, mint a Sharknado milliomodik része. Mintha csak visszakerült volna a múltba, a színész ismét abban a helyzetben találta magát, mint a 80-es években. A feláldozhatókkal újra reflektorfényben élhetett, ám a házassága a szakadék szélére sodródott. 2011-ben aztán nejével együtt a válás mellett döntöttek, és elköszöntek egymástól. Svéd hősünk nem sokáig búslakodott, mert három évvel később már Jenny Sandersson mellett vigasztalódott, de ennek a kapcsolatnak is vége lett, még azelőtt, hogy gyűrű került volna a nő ujjára.

Dolph Lundgren

Cannes-ban 2007-ben, második feleségével (Fotó: Pool BENAINOUS/HOUNSFIELD/LEGRAND/Gamma-Rapho via Getty Images)

Azt sem tudta a barátnője, hogy ki ő

Következő kapcsolata azonban bőven adott beszédtémát az embereknek. Két évvel ezelőtt, 2020 júniusában, Dolph megkérte az akkor 24 éves barátnője, Emma Krokdal kezét. A norvég személyi edző hölgy gyűrűsujjára egy hatalmas pink ékszer került. Ám nem a gyűrű, vagy a nagy szerelem miatt kötöttek ki a címlapokon. Sokkal inkább a korkülönbség volt az, ami igazán izgatta az újságírókat. Az egykori vegyészmérnök menyasszonya ugyanis egyidős a férfi idősebb lányával, vagyis Emma és Ida is 26 esztendős. „Amikor először találkoztam vele,  megkérdezte, hogy ismerek-e olyan helyet, ahol bokszolhatna” – mesélte a megismerkedésükről Emma Kjersti Flaa norvég újságírónak. A fiatal nő elmondása szerint egyáltalán nem tudta, hogy ki is az a férfi, aki információt kér tőle, és csak azután tudta meg, hogy egy svéd akcióhős hívta el randizni, hogy a kollégái felhívták erre a figyelmét. „Nem igazán nézek ilyen filmeket, így fogalmam sem volt arról, hogy ki ő.”

Dolph Lundgren

Fotó: Eric Robert/Sygma/Sygma via Getty Images

A színészt lenyűgözte Emma közvetlensége, és az is, hogy nem ismerte őt korábban. „Aranyosnak találtam ezt benne. Ráadásul mindig úgy éreztem, hogy csak az egyik lábam van Hollywoodban, a másik pedig mindig a nyugalmas európai élethez húz, amit ő is képvisel” – magyarázta az interjúban a Lundgren. Azt azonban Emma sem titkolta, hogy vőlegénye valamennyi híres barátját – így például Sylvester Stallonét és Arnold Schwarzeneggert – jól ismerte a mozivászonról. Ez viszont kicsit sem zavarta a férfit.

40 évnyi korkülönbség

Persze ők sem tagadják, hogy mindenki a 40 évnyi korkülönbségről faggatja őket, és azt akarják tudni, hogy működhet-e így egy kapcsolat. Dolph úgy fogalmazott, hogy talán attól igazán stabil a jegyességük, hogy lassan, fokozatosan haladtak előre, nem siettek el semmit. „Amikor megismertem Emmát, persze kicsit furcsa volt, és rögtön az járt a fejemben, hogy mégis hogyan fogok beszélni erről a lányaimnak. Szerencsére mindketten nyitottak és érzelmileg érették, így őszinte szeretettel fogadták Emmát az első perctől kezdve. A lányaim akkor boldogok, ha én boldog vagyok.”

Dolph Lundgren

Emma Krokdallal (Fotó: JC Olivera/Getty Images)

Érdekesség, hogy a Covid miatt a színész egészen 2022 nyaráig egyetlen premierre sem tudta elvinni a szerelmét. Idén azonban A minyonok – Gru színre lép bemutatójára már együtt mentek, ráadásul csatlakozott hozzájuk Ida és Greta Lundgren is. „Bár a járvány miatt két év lemaradásban vagyunk, nagyon reméljük, hogy 2023-ban már megtarthatjuk az esküvőt, amit egyébként én szervezek” – magyarázta a People magazin munkatársának a színész. Hozzátette azt is, hogy vagy Norvégiában, vagy Svédországban fogják kimondani az igent.

Reméljük, nem okoz majd vihart a magánéletében az a tény, hogy jövőre bemutatják A feláldozhatók 4. részét, és mint tudjuk, Lundgren minden filmes sikerét egy magánéleti krízis követi…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top