nlc.hu
Sztárok
Újabb páros távozott a Dancing with the Starsból- videó

DWTS: újabb páros távozott, a zsűri állva tapsolt a kiesőknek – videó

Az egyik műsorvezető pedig nagy bejelentést tett a szombat esti adásban.

Szombaton este ötödjére mérethették meg magukat a Dancing with the Stars újabb évadjának résztvevői, és mivel a központi téma a Riszaviadal volt, ezért a párosnak kettesével kellett párbajozniuk egymással. A veszélyzónába ezúttal Kökény Attila és Mikes Anna, valamint Iván Bence és Stana Alexandra kerültek. 

Bereczki Zoltán, Ördög Nóra, Szente Vajk, Juronics Tamás

Bereczki Zoltán, Ördög Nóra, Szente Vajk és Juronics Tamás, a DWTS zsűrije. (Fotó: TV2)

A műsorból végül Iván Bencének és Stana Alexandrának kellett távoznia, a párosnak a zsűri állva tapsolt. A műsor után elárulták, nagyon közel kerültek egymáshoz a verseny során, egymás lelki támaszai voltak mindvégig.

Azt gondolom, hogy sikerült minden percet úgy megélünk ebben a műsorban, ahogyan én azt szerettem volna. Mindent boldogan táncoltunk, minden produkció után azt mondhattuk el magunknak, hogy kihoztuk a maximumot. Én nagyon boldog vagyok” – tette hozzá Stana Alexandra.

Stohl András a műsorban egy nagy hírt is bejelentett,  jövő héten Parkett ördögei show lesz, ami azt jelenti, hogy  visszatérnek a második évad sztárjai: Nagy Réka, Kozma Dominik, Kinizsi Ottó, Kamarás Iván és Árpa Attila is, és ugyan Tóth Andi egy sorozatforgatás miatt nem tud sztárvendégként részt venni a hatodik élő adásban, de a döntőre már ellátogat, és Andrei Mangrával egy közös produkcióval is készülnek, írja a Blikk

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top