Minden szülő másképp neveli a gyerekét, és ha éppen a saját módszerük eltér a nagy többség által elfogadottól, akkor az gyakran támadások célpontjává teheti őket. Ha az anya és apa ráadásul híres ember, akkor különösen sokszor kell védekeznie a választott nevelési elvei miatt. A következő sztárok ezt kifejezetten jól ismerik: amikor ugyanis ők megosztották az alternatív szülői elképzeléseiket, a nyilvánosság egyáltalán nem kímélte őket. A kérdés már csak az: szerinted jogos volt a felháborodás?
Kristen Bell
2018-ban a színésznő elmesélte, hogy a legkisebb lányának gondja volt az éjszakai alvással, magyarán: nem volt hajlandó elaludni. Ezért az akkor 3 éves Deltát Kristen és a férje, Dax Shepard bezárták a szobájába, amíg a gyerek le ne fárasztotta magát. „Bocsánat, tudom, hogy ez megosztó, de olyankor kint állunk az ajtó előtt és azt mondjuk neki: »Szeretünk, reggel beszélünk, de most ideje aludni«. És aztán olyan 10 perc alatt lenyugszik és elalszik” – mondta Kristen, és hozzátette, hogy miután a gyerek álomba merült, kinyitják a zárt. A színésznő 2020-ban arról beszélt egy talkshowban, hogy 5 és féléves lánya még nem teljesen szobatiszta.
Gwyneth Paltrow
Az 50 éves Gwyneth Paltrow házában lehet tévét nézni, de csak akkor, ha a mese francia vagy spanyol nyelven megy. „Amikor Franciaországban vagyok, akkor elmegyek a Beaumarchais Boulevard-ra, és felvásárlom az összes elérhető rajzfilmet” – mesélte egy 2012-es interjúban.
Alicia Silverstone
Alicia Silverstone, a The Kind Life nevű weboldalára posztolt egy érdekes videót. Ebben a színésznő előre megrágta az ételt, amit az akkor 10 hónapos fiának, Bearnek adott. A gyerek pedig közvetlenül az anyja szájából ette meg az ebédjét. „A leválasztási folyamat része ez. Amíg szoptatom, így ismerkedik meg új ételekkel, mert hát nincsenek fogai…ezért nem is tud rágni” – magyarázta. Elmesélte, hogy Bear 5 hónapos kora óta ez a szokásuk: „Amikor ettem folyton odajött hozzám, kinyitotta a kis száját vagy próbálta kienni a számból a kajámat.”
Penelope Cruz
Penelope szintén tavaly mesélt egy szigorú szabályról, amit betartat a gyerekeivel: az akkor 8 és 10 éves gyerkőcöknek tilos használniuk a közösségi médiát és telefont sem kaphatnak. A spanyol díva a mentális egészség védelmével indokolta a döntését, és elmondta, hogy mobiljuk csak idősebb korukban lehet, a social média felületeire pedig a 16. életévük előtt nem regisztrálhatnak.
Mila Kunis és Ashton Kutcher
A színészpár 2017-ben osztotta meg a családjuk karácsonyi hagyományát, miszerint a gyerekek nem kapnak ajándékokat. Mila elmondta, hogy mindez azért van, mert a nagyszülők korábban teljesen elkényeztették a kicsiket, így már nem értékelik eléggé azt, amit kapnak. „Megértük a szüleinket, hogy ha muszáj adniuk valamit, akkor korlátozzák magukat egyetlen ajándékra, de jobb lenne, ha inkább adományoznának egy jótékonysági szervezetnek.”