Az Ázsia Expressz fináléját megelőző játéknapon Armand és Nemazalány esett ki, méghozzá egy elképesztő fordulattal. Leveleket kellett kinyitnia a versenyzőknek, a fiatal párnak pedig nem volt szerencséje: az ő borítékjukba került a kiesést jelentő levél, így a finálé előtt búcsúztak. A döntőben pedig Gyebnár Csekka és Mérai Kata, valamint Kiss Ernő Zsolt és Nyári Darinka mérkőznek meg egymással – legalábbis elvileg.
![Gyebnár Csekka](https://nlc.p3k.hu/uploads/2022/11/gyebnar-csekka.jpg)
Fotó: TV2
Azért elvileg, mert az előzetesben láthattuk, hogy Csekka nagyon rossz állapotba került, Kata kihívta hozzá a mentőket. Utóbbi szerint társa már napok óta nem érzi jól magát, a betegsége azonban éppen a finálé előtti napon tetőzött. Hogy vállalni tudják-e a döntőt, vagy más megoldást kell keresnie a csatornának, az a mai, utolsó részben kiderül.