nlc.hu
Sztárok

G.w.M. beszólt Szuperák Barbinak

Hal a tortán: „Ámen nénje” – G.w.M. beszólt Szuperák Barbinak

Szerencsére egyikük sem vette a szívére.

Minden Hal a tortán epizódban hozza a formáját G.w.M.. Volt, amikor azt fejtette ki, neki még sose volt szüksége arra, hogy magának szedje ki a levest, de a csütörtöki adásban Kiszel Tünde ruháján akadt fen, amikor egy mozdulat miatt azt hitte, szétroppant a ruha a díva testén

G.w.M. és Szuperák Barbi

G.w.M. és Szuperák Barbi

Ugyanebben a részben Szuperák Barbiba is beleállt, de a lányt sem kellett félteni. 

Zalatnay Sarolta a kocsiban megjegyezte, hogy egy plasztikaisebészet mellett haladnak el, és ide jöttek-e? Mire egyből csípős választ adott a rapper. 

Itt a Barbit kitesszük – mondta, de egyből hozzátette viccelt, Barbi viszont faarccal válaszolt. – Nekem azért nem akkora az arcom, hogy vissza kelljen belőle venni. Neked egy kicsit kéne.

Nem ez így jó, így stil – felelte G.w.M., mire Barbi mondta, majd egy pár év múlva rájön. – Köszönöm nénje. Ámen, nénje. Legyen úgy.

Persze a celebek csak csipkelődnek egymással és egyikük sem vette a szívére a másik beszólását. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top