nlc.hu
Sztárok

VV Lamin a VV11 első kiesője

VV Lamint máris hazaküldték a nézők – jól tudja, miért esett ki

Megvan a valóságshow első kiesője.

A nézők szavazatai alapján egy villalakó már az első héten búcsút mondott a luxusbörtönnek. Mint kiderült, VV Laminnak – akit a hét elején elzárással büntettek a viselkedése miatt – kellett elhagyni a villát, 6 napot töltött bent.

VV Lamin

VV Lamin nem sokáig élvezhette a villalétet – Fotó: Sajtóklub

A kiesett villalakó Nádai Anikóval beszélgetett a VV11 stúdiójában, ahol többek között azt is elárulta, mi lehetett a kiesése pontos oka. “Az első 2 nap nagyon megindultunk, és túl sokat ittam, kicsit elvesztettem a fejem. Szerintem biztos, hogy ezért. Sok veszekedésem volt” – vallotta be Lamin, aki arra a kérdésre, hogy mit csinált volna másként, a következőt válaszolta: “Nem innék ennyit az első 2 nap. (…) Pont erre figyelmeztetett anyukám, de így alakult, sajnos“.

Elmondása szerint legjobban a társaság és a viccek hiányoznak majd neki a villalétből.

Ezek voltak VV Lamin legemlékezetesebb pillanatai a ValóVilág 11-ből:

Helyére rögtön két új beköltöző érkezett: a csajozógép VV Márió és VV Dani, aki a barátnője tudta nélkül jelentkezett a valóságshow-ba.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top