nlc.hu
Sztárok

Szinetár Dóra Bereczki Zoltánnal való kapcsolatáról

Szinetár Dóra Bereczki Zoltánról: „Az anyukájától költözött el hozzám, szinte gyereklétből jött abba a kapcsolatba”

Ritkán beszél erről a színésznő.

Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra viharos válása sokakat meglepett annak idején, nagyon sokat cikkezett róla a sajtó. Van egy közös gyermekük, Zorka, aki miatt szerettek volna normális viszonyt ápolni, ám sokáig feszültség volt közöttük. Bereczki márciusban mondta el az ő szempontját, miért ért véget a házasságuk. 

Szinetár Dóra

Szinetár Dóra (Fotó: Palikék világa című műsor)

Ugyan a színésznő nagyon ritkán szólal meg a volt kapcsolatát illetően, ezúttal kivételt tett Palik László, Palikék Világa by Manna című műsorában. 

„Megnéztem azt az adást, amikor Bereczki Zoli itt volt nálatok, egyszerűen azért, mert szembejött velem az interneten ezer helyen, hogy itt volt, és beszélt a mi házasságunkról. Érdekes volt, mert én nem szoktam vele erről beszélgetni. Meghallgattam, hogy miket mondott, és tényleg az igazság olyan relatív: neki megvan a maga igazsága, nekem az én igazságom, a kettő időnként köszönőviszonyban sincs egymással, néha van átfedés, de nagyon nehéz az igazságot, mint olyat keresni egy olyan helyzetben, ahol egynél több szereplőről beszélünk – mondta, majd így folytatta: – Azt hiszem, ezt ő sem tagadná el, hogy amikor mi összekerültünk, ő nagyon fiatal volt. Nem születésileg, mert mi egy évben születtünk, fél évvel idősebb nálam, hanem ő tényleg az alatt az idő alatt érett felnőtt férfivá vagy emberré, amíg mi együtt éltünk, meg azóta. Hozzá képest én egy nagyon koravén, felnőtt, felelősségteljes anya voltam. Ő az anyukájától költözött el hozzám, szinte gyereklétből jött abba a kapcsolatba.” 

Szinetár Dóra szerint ekkor kicsit átesett ekkor a ló másik felére, mivel az első férje nála sokkal idősebb és tapasztaltabb volt, és az a kapcsolat nem működött. Majd jött az életébe egy olyan férfi, aki szerinte gyerek volt. „Nagyon okos, értelmes ember volt nyilván akkor is, de nagyon sok szempontból nagyon gyereklétben volt, és akkor én voltam a felnőtt, és én tudtam a gyakorlati életben, hogy merre van az előre. 

13 évig voltak együtt, született egy közös lányuk. Egy évtizede váltak el, akkor megfogadták, hogy nem fogják a nyilvánosság előtt elemezni a kapcsolatukat.

„Nem olyan régen, többek között amiatt, amiket itt mesélt, írtam neki egy szép hosszú levelet, amiben megkértem, hogy továbbra is tegye meg, hogy tartja magát ehhez, mert ez így nem jó. Tényleg nagyon nehéz dolog az embernek a saját szűrőjen keresztül mesélni egy történetet úgy, hogy a másik nem mond semmit. Még ha nem is ártó szándék vezeti, akkor is a világ abból levesz ilyen nagy igazságokat, és akkor azt kiírják a címlapra, és az a másiknak nagyon rosszul tud esni” – mondta a színésznő, akinek nem áll szándékában visszamenőleg bántani senkit, főleg nem úgy, hogy a másik nem tudja megvédeni magát. Bevallotta, nagyon nem szerette azt a szerepkört, amibe a válásuk után került sejtetések és sugalmazások miatt. A köztük lévő megbeszélés miatt azonban sokáig nem tett ez ellen semmit.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése