A kék csapat Elődöntőjének harmadik napján egy versenyzőnek ismét el kellett hagynia a konyhát. Ezúttal egy olyan híresség távozott, aki hátráltatást is kapott Osváth Zsoltitól, ami szerinte erősen rányomta a bélyegét a teljesítményére.
A veszélyzónába Geszler Dorottya és Tokár Tamás került, végül a Fókusz műsorvezetőjének ért véget a verseny.
„Ami hiányozni fog mindenképp, az az új világ, amibe én belekóstoltam – szó szerint is, hiszen tőlem annyira távol állt ez az egész gasztronómia. Egy kis idő eltelik, én hamar megbocsátok mindenkinek, ha arról van szó, Zsoltinak nem biztos. És továbbra is vinni fogom ezt a vonalat. Tehát én most már azt mondom, hogy szeretek főzni. Nem tudok, de szeretek, és otthon értékelik” – mondta Tomi.